Összefoglalás

A pszichiátria és a pszichoterápia 1960-as, 70-es években lezajlott kognitív forradalma hangsúlyozta, hogy gondolkodásunknak meghatározó szerepe van hangulatunk, érzelmi állapotunk kialakításában, s ezáltal számos pszichiátriai zavar kialakulásában és fenntartásában is.

Különösen a kognitív- és viselkedésterápia vonta le ennek a felfogásnak a gyakorlati következtetéseit a terápiás munkában. Ez a felfogás azonban alapvetően a pszichiátriai zavarok kapcsán előforduló gondolkodási hibák leírásával és azok korrigálásával foglalkozott. Kisebb hangsúly helyeződött arra, hogy egészséges emberek is átélhetnek – életproblémáik kapcsán – pszichológiai szenvedést, s ezek kapcsán is szükség lehet szervezett formában történő segítségre. Jogi, pénzügyi és egyéb természetű problémák esetén természetes, hogy ilyenkor a megfelelő szakemberhez fordulunk. Nem hangsúlyozódott azonban eléggé, hogy világnézeti-filozófiai eredetű életproblémák is vannak, s ilyen esetben a több ezer éves filozófiai hagyományt segítségül hívó megközelítést komoly segítséget tud adni az ilyen jellegű szenvedés mérséklésében. Az 1980-as években kialakult filozófiai tanácsadás az a mozgalom, mely ezt az űrt kísérlete meg betölteni. A tanulmány áttekinti a filozófiai tanácsadás kialakulását, jellemzőit, folyamatát, indikációit és kontraindikációit, s példákon keresztül mutatja be, hogyan alkalmazható ez a módszer a gyakorlatban.

Kulcsszavak: életproblémák, filozófia, tanácsadás, medikalizáció.

 A pszichiátria hagyományos felfogása

 A klasszikus pszichiátriában számos megbetegedést (pl. depresszió, fóbiák, kényszerek, szorongásos zavarok, stb.), melyeket hagyományosan a „neurózisok” összefoglaló terminusával jelöltek, alapvetően elsődlegesnek tekintettek. Legjobb példa erre a depresszió, melyet primer affektív zavarnak is neveztek. Az elnevezésben szereplő primer szó azt jelenti, hogy úgy gondolták: a depresszió mögött nincs valamilyen alapvetőbb ok, mely azt megmagyarázná, hanem az agy – ma még kevéssé ismert – biokémia elváltozásai vezetnek a depresszió kialakulásához. S ezt az érvelést alkalmazták a többi pszichiátriai elváltozás nagy részénél is. Ezek a magyarázatok nem váltak idejemúlttá ma sem, hiszen a pszichiátria ma domináns irányzata, a biológiai pszichiátria jelenleg is nagy jelentőséget tulajdonít az agyban zajló biokémiai folyamatoknak. A fenti magyarázatok azonban egy alapvető komponenssel egészültek ki a XX. század 70-es éveitől kezdve, melyet olyan jelentősnek tekintenek, hogy sokan egyenesen a pszichiátria illetve a pszichoterápia kognitív forradalmáról beszélnek.

A pszichoterápia kognitív forradalma

A 60-as évek végén, a 70-es évek elején jelentek meg Beck és mások nagyhatású művei, melyek a depresszió vonatkozásában szakítottak azzal a hagyományos elvvel, hogy a depresszió primer zavar lenne. (Beck, 1967, Beck, 1975) Ehelyett abból indultak ki, hogy a depresszió alapvetően kognitív zavar. Eszerint tehát nem attól lesz depressziós valaki, ami történik vele, hanem attól, ahogyan értelmezi a történteket. A depressziós betegeknél az események szisztematikus félreértelmezése figyelhető meg (ezek az un. gondolkodási hibák), s ezek tekinthetők a depresszió tulajdonképpeni okának. A primer tehát (a kognitív szemlélet szerint) a gondolkodási zavar, a depresszió pedig ehhez képest csak másodlagos, eme gondolkodási zavar következménye. A szakirodalomban 10 alapvető gondolkodási hibáról szoktak beszélni, noha számuk ennél sokkal nagyobb, s vannak, akik a fogalmat is sokkal kiterjedtebben használják. (McMullin, 2000) A mai szemlélet szerint megzavart gondolkodásra egy hierarchikus struktúra  a jellemző. Ennek alapját a maghiedelmek képezik (ezek a betegek saját magával kapcsolatos alapvető hiedelmeit fejezi ki, például azt, hogy „alapvetően elfogadhatatlan vagyok”, „alapvetően szerethetetlen vagyok”), ezeken a maghiedelmeken épülnek fel a diszfunkcionális attitűdök, s ezen attitűdök gondolkodási hibák révén (mely voltaképpen egyfajta irracionális gondolkodásnak tekinthető, gondolkodási hajlamnak arra, hogy megalapozatlan és szélsőségesen negatív, „depressziókeltő” következtetéseket vonjon le valaki személyes tapasztalataiból) vezetnek a neurózisokra jellemző automatikus negatív gondolatokig. Egy jól ismert példával illusztrálva az elmondottakat: egy egyetemi előadás közben az egyik hallgató feláll és elhagyja az előadótermet. A tanár ilyenkor azt gondolhatja, hogy a diáknak biztosan fontos dolga volt, s azért kellett elmennie, de milyen jó, hogy fontos dolga ellenére az előadás elejére azért bejött, hogy legalább az elejét meghallgathassa, mert az annyira érdekelte. Ez az értelmezés nem vált ki hangulatromlást, sőt az előadó tanár önbizalmát még növelheti is. Gondolhatja azonban a tanár a következőket is: „Azért megy ki, mert unalmas előadást tartok. Már egy előadást sem tudok rendesen megtartani. Alkalmatlan vagyok lassan mindenre a munkára is. Az egész életem teljes csőd.” S eme megalapozatlan, elhamarkodott következtetéssel hangulata romlik, s hosszú távon ez kialakíthatja vagy fenntarthatja depresszióját.

A kognitív szemlélet lényege tehát az, hogy a depresszió a fenti torz, elhamarkodott következtetések eredménye, s a beteget megtanítva arra, hogy ezen gondolkodási hibáit felismerje és kiküszöbölje, jelentősen javulhat a depressziója is.

Később ez a szemlélet kiterjedt, s nemcsak a depresszió esetében, hanem számos más kis-pszichiátriai zavar kapcsán írtak le gondolkodási hibákat, melyek korrigálása ezen zavarok kognitív terápiájának legfontosabb feladata. (Beck, 1993, Beck et al, 1985, Beck és mtsai.. 1990) Ma már a kognitív megközelítést olyan termékenynek tartják, hogy nemcsak a régebbi nevén neurotikusnak tekintett állapotok kezelésére tartják alkalmasnak, hanem a klasszikus nagypszichiátriai kórképek (régebbi nevükön elmebetegségek), például skizofrénia kezelésének is fontos kiegészítőjét képezik. A kognitív terápia hatásos voltát ma már empirikusan megbízhatóan igazolták, s alig van olyan pszichiátriai kórkép, melynek kezelésére a kognitív terápia valamilyen formája ne fejlődött volna ki, s melyben ne lehetne a kognitív megközelítés valamely elemét alkalmazni.

A kognitív fordulat következményei

A pszichoterápiában azonban a kognitív gondolat elméleti konzekvenciáit nem teljesen vonták le. A filozófia érdeklődését is csak relatíve későn keltette fel a jelenség.

Ez annál inkább érdekes, mert a „helyes” gondolkodás szabályainak a feltárásával hagyományosan sokkal inkább a filozófia, mint a pszichiátria foglalkozott. A kognitív megközelítés is csak a pszichiátriában új. A filozófiában már az ókori sztoikusoktól kezdve ismert volt, hogy ahogyan a világot látjuk, értelmezzük, az nagyobb hatást gyakorol a kedélyünkre, mint az, ami ténylegesen történik velünk. Ennek a kognitív  terápia teoretikusai is tudatában vannak, hiszen, legtöbbször Epiktétosz idevágó gondolatát szokták idézni a kognitív gondolat illusztrálására. („Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.”) Ez a gondolat a filozófiában később ismét is ismét és ismét hangsúlyozódott, jóval a kognitív terápia kialakulása előtt. Például Kant filozófiájának a filozófiai tanácsadás szempontjából egyik legfontosabb üzenete Anais Nin szavaival így foglalható össze: „Nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok vannak, hanem úgy, ahogy mi vagyunk” (Marinoff, 1999. p. 66.)

A mai kognitív megközelítés fő problémája és hiányossága azonban, hogy megáll a gondolkodási hibák leírásánál, s feladatul szabja a terapeutának, hogy azok megszüntetését maga végezze el. Ugyanakkor nagyon keveset mond arról, hogy hogyan kell helyesen gondolkodni. Nem elemzi azt, hogy a gondolkodási hibák kiküszöbölése után milyen a helyes gondolkodás. Mintegy rábízza a terapeutára ennek kidolgozását, abból kiindulva, hogy ha ő egészséges (nem depressziós, nem fóbiás) akkor ő ezen vonatkozásokban valószínűleg helyesen gondolkodik, s így képes rá, hogy betege gondolkodási hibáit kijavítsa (vagy legalábbis segítsen neki azt kijavítani). Az az implicit előfeltételezés is felismerhető a kognitív terápia gyakorlatában, hogy a helyes gondolkodás az, ami a beteg kedélyállapotát javítja, a hibás pedig az, ami tüneteket idéz elő nála. Nem vizsgálják azonban, hogy a helyes gondolkodás kiválthat-e pszichiátriai zavart, vagy hogy a lelki egészség elérése maga is nem hibás gondolkodás által jön-e létre? Egyáltalán, a mai kognitív terápia nagyon keveset foglalkozik az olyan – hagyományosan a filozófia és az etika területére tartozó kérdésekkel – hogy melyek a helyes gondolkodás kritériumai (vannak-e ilyenek), s a helyes gondolkodás feltétlenül lelki nyugalomhoz segíti-e a gondolkodót, s mit mondott ezekről a kérdésekről a filozófia, mely évezredek óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.

Az a kérdés merül tehát fel, hogy nem lehetne-e a filozófiát a kognitív terápiában megszokottnál sokkal nagyobb mértékben igénybe venni a kognitív torzítások kiküszöbölésére és a helyesebb válaszok megtalálására? Az 1980-as évektől kezdve terjedt el – Németországból kiindulva – a filozófiai tanácsadás irányzata, mely ezt a célt tűzte ki maga elé.

A filozófiai tanácsadás fogalma

A filozófiának és a filozofálásnak terápiás funkciót tulajdonítani nem új gondolat. Már az ókorban úgy gondolták (pl. Démokrítosz, Szókratész), hogy ahogyan az orvostudomány a testet, úgy a bölcsesség a lelket szabadítja meg a szenvedéstől, a filozófia pedig eme bölcsesség elérésének eszköze. A késői ókorban azután számos filozófiai irányzat (sztoicizmus, epikureizmus) kifejezett céljai közé tartozott a helyes élet elveinek a feltárása, a lelki szenvedéstől való megszabadítás, s az ehhez szükséges gondolkodási mód megtanítása.

Jól ismert az ókori sztoikusok történetéből, ahogyan az akkor felfogott bölcselet három ágának (fizika, etika, logika) eltérő fontosságot tulajdonítottak. Míg a korai és középső sztoa a fizikát illetve a logikát tekintette a legfontosabbnak, addig a késői sztoa már az etikát, melynek feladatául a helyes életvitel elveinek a kimunkálását tűzték ki. (Pais, 1978) Az első filozófiai tanácsadó valószínűleg az ókori görög szofista Antiphon volt, aki Korinthoszban az agóra mellett táblát helyezett el, melyre azt írta, hogy beszélgetéssel képes kezelni a szomorúságot. (Schuster, 1999. p. 72) A sztoikus etika keretében jelent meg az a gondolat, hogy a bölcs ember képes védekezni a külvilág által fenyegető sokféle rossz ellen. Mivel azonban a külvilág megváltoztatása nem áll hatalmában, ezért a lélek, a gondolkodás megváltoztatása az, ami a bölcs rendelkezésére áll, s ennek kimun­kálását tartották a filozófia (pontosabban az etika) fő feladatának. A helyes gondolkodással érhető el a belső rendíthetetlenség állapota. (Coplestone, 1985) A sztoicizmusban nagy irodalma jött létre azoknak a „prakti­kus" tanácsoknak, vigasztalásoknak, melyek célja a szenvedő ember gondolkodásának megváltoztatásán ke­resztül a szenvedés megszüntetése volt. Marcus Aurélius Elmélkedései, Seneca Erkölcsi levelei vagy Cicero írásai csak néhány példái ennek a „műfajnak." A sztoikusok (elsősorban Krüszipposz) szerint a lélek betegsé­gei a szenvedélyek miatt keletkeznek, melyek az ész helytelen használatának következményei. Így az emberek megtanítása az ész helyes használatára lelki betegségeiket gyógyítja. A kiút tehát a dolgokról való helyes gon­dolkodás, mely a helytelen hiedelmek és vélemények megváltoztatása révén lelki harmóniát teremt. (Schuster, 1999. p. 76)

Az ókor másik nagy áramlata, az epikureizmus is a lélek nyugalmát (ataraxiát) szerette volna a gondol­kodás segítségével megteremteni. Epikurosz is feleleveníti azt a szókratészi gondolatot, hogy a medicina a test, a filozófia a lélek gyógyítója, mert utóbbi megszabadítja a lelket a vágyaktól, a szenvedélyektől. (Pais, 1978) Epikurosz szerint főleg a szabályozatlan vágyak és az eltúlzott félelmek okoznak az embernek szenvedést. A filozófiának azért van ilyenkor terápiás hatása, mert - átalakítva az ember látásmódját és életvezetését - megszünteti az indokolatlan félelmeket, s ezzel lehetővé teszi az élet élvezetét. (Raabe, 2001, p. 29.)

Az epikureusok ezért úgy tartották, hogy a filozófia tanulmányozása a lelki jólléthez elengedhetetlen. Epikurosz egyenesen úgy definiálta a filozófiát, mely érvekkel és érveléssel biztosítja a teljes életet. (Schuster, 1999. p. 76)

Az ókori görög felfogás tehát közvetlen kapcsolatot látott a helyes gondolkodás, a helyes cselekvés és a fizikai-lelki jóllét között. (Schuster 1999, p. 77) Mivel a helyes gondolkodás elsajátítása a filozófia segítségé­vel lehetséges, ezért az ókori görög tradíció szerint a filozófiának terápiás funkciója van: a lélek gyógyítója.

A filozófia történetében később is számos hasonló mű született, mely megpróbált elméletileg szembe­nézni az emberi léthelyzettel, s igyekezett ennek gyakorlati - az életvezetést is érintő - következtetéseit levon­ni. Érdekes módon azonban a filozófia a XX. század elején - főleg a neopozitivista irányzatokban - átmenetileg eltávolodott az ókori hagyománytól, mely a mindennapi élet számára is hasznos, gyakorlati következmé­nyekkel is járó kérdésekkel igyekezett foglalkozni. A neopozitivizmus az ilyen igényeket élesen elutasította, s a filozófiát egyfajta szaktudománnyá kívánta fejleszteni, mely nem foglalkozik a mindennapi élet problémái­val. Csak a 1960-as évektől kezdve bontakozott ki az az ellenmozgalom - először az alkalmazott etikában (pl. bioetikában) - mely a mindennapi élet problémáinak az elemzését tűzte ki célul, s gyakorlati segítséget is kí­vánt adni ezek vizsgálatakor. A filozófiai tanácsadás is ennek az ellenmozgalomnak a szülötte.

Az ókorban a filozófusok laikusokkal beszélgettek, s a számukra fontos kérdésekben igyekeztek segíteni a válaszadást. A filozófiai tanácsadás ennek az ókori szokásnak az újraélesztése. Filozófusok praktizálni kezdenek, s ezáltal ismét elérhetővé válnak laikusok számára, hogy segítséget nyújtsanak a filozófiai tanítások tanulságainak a mindennapi életproblémákra való alkalmazásánál. (Marinoff, 2003. p. 11) Ez annál is inkább fontos, mert az ilyen életproblémákban való segítségnyújtást a középkortól kezdve a vallás vállalta fel. A hagyományos vallás azonban - a mai társadalmak szekularizálódása miatt - egyre kevésbé képes mindenki szá­mára elfogadható választ adni a mindennapi életproblémák által felvetett kérdésekre, a tudomány pedig a maga személytelen és semleges megközelítésével túlságosan általános, nem személyre szabott válaszokat kínál. A filozófiai tanácsadás tehát a szekularizált, modern társadalom igényeit hivatott kielégíteni.

A filozófia az ókorban alapvetően egy életmódot is jelentett, a gyakorlati élet által felvetett problémák elmélyült, szenvedélyes elemzését, melyet mindenkinek hasznos volt megtanulni. A filozófiai tanácsadás ré­sze az ezen hagyományhoz való visszanyúlásnak. A XX. század közepére még a művelt laikusok is - részben a modern filozófia technikai nyelven előadott elméleti konstrukciói következtében - némiképp elidegenedtek a filozófiától. A filozófiai tanácsadás által meghonosított érthető, mindennapi nyelven folyó filozófiai dialógus a bizonyítéka, hogy a mindennapi ember számára érthetővé tett filozófia is lehet magas színvonalú, nem kell szükségszerűen „lebutított” filozófia legyen. (Raabe, 2001. p. 209)

A filozófiai tanácsadás abból indul ki, hogy a filozófia gyakorlati segítséget képes nyújtani a gondolko­dás átalakítása során, s az életproblémákkal küzdő emberektől nem várható el, hogy saját maguk, pusztán ilyen jellegű könyvek olvasásával rátaláljanak a nekik segítő művekre vagy gondolatokra. A filozófia hagyományosan beszélgetésekben, vitákban fejlődött ki, így a filozofálás éppúgy nem tanulható meg egyedül, beszélgető­társ és vita nélkül, ahogyan beszélni sem lehet megtanulni pusztán könyvekből.

A filozófiai tanácsadás kialakulása

Az irányzat kialakulása 1981-ben Németországban kezdődött Gerd Achenbach munkásságával, aki megnyitotta filozófiai tanácsadással foglalkozó rendelését.

Akkoriban még filozófiai praxisnak nevezte, s csak később terjedt el - a pszichológiai tanácsadás mintá­jára - a filozófiai tanácsadás elnevezés. A módszer Németországból az 1990-es években terjedt át az USA-ba és Kanadába. Mára számos országban (pl. Ausztrália, Egyesült Királyság, Hollandia, Norvégia, Izrael, Japán, Taiwan) meghonosodott. 1997-ben alakult meg nemzetközi szervezete, az International Society for Philosophy Practice (IGPP), melynek folyóirata a ZPP. A helyi és nemzetközi szervezetek általában filozófiai végzettséget szabnak a tagság feltételeként. (Schuster, 1999. p. 40-41) A tényleges praktizáláshoz azonban a fi­lozófiai végzettségen túl általában speciális képzést, s az ezt tanúsító bizonyítványt is megkövetelnek.

A filozófiai tanácsadás felfogható úgy is, hogy a filozófia visszatér ókori gyökereihez, hiszen a filozófia - mint a bölcsesség szeretete - hagyományosan mindig is szoros kapcsolatban volt a mindennapi élettel, s igyekezett válaszolni az általa felvetett problémákra. Így a mai filozófiai tanácsadás a régi filozófiai hagyo­mány új formájának tekinthető, s nem valami teljesen új jelenségnek. (Raabe, 2001. p. 3)

A filozófia mindig is azzal foglalkozott, hogyan kell régen ismert jelenségeket új módon látni, az új látás­mód alapján új módon élni, s hogyan lehet ehhez gondolkodásunkat átalakítani. Az ókor sok filozófiai iskolája tanait nem absztrakt tanításoknak, hanem a „hogyan kell élni?” kérdésére adott egy-egy konkrét válasznak tekintette. Így a filozófia a kezdetektől fogva az öntökéletesítést célzó, s így terápiás irányultságú is volt, nem a szónak a mai értelmében, mely terápián betegségek kezelését érti, hanem abban az értelemben, hogy terápia mindaz, mely az (esetleg normális) szenvedés mérsékléséhez, a jóllét növeléséhez vezet. Így a filozófiai tanácsadás a filozófia visszatérése e régi gyökerekhez, segítségnyújtás annak a kérdésnek a megválaszolásához: „Hogyan kell bölcsen és jól élni?” (Raabe, 2001. p. 4) A filozófiai tanácsadás segítséget nyújt a világ, az élet és önmagunk vizsgálatában, s segít visszakerülni a dolgokra való gyermeki rácsodálkozás állapotába. (Schuster, 1999., p. 5)

[Folytatjuk...]

Az eredeti cikk megjelent: Kopp Mária (szerk): Magyar Lélekállapot 2008-as kiadásában. A webes megjelenést Dr. Kovács József és a Semmelweis kiadó egyaránt engedélyezte, amelyet ez úton is köszönünk.

Kovács József.jpg

Szerző: T. G.  2012.11.11. 20:00 Szólj hozzá!

Címkék: filozófia kognitív forradalom Kopp Mária sztoa Életvezetés életmódként felfogott filozófia Magyar Lélekállapot 2008 Filozófiai tanácsadás dr. Kovács József medikalizáció

A bejegyzés trackback címe:

http://filoterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr134902334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.