Érdemes olyan álláspontokkal is megismerkednünk, amit elutasítunk. Mert ha visszájára fordítjuk a tagadást, új oldaláról tudjuk megvizsgálni saját álláspontunkat is.

Sade szerelemfelfogásának megértéséhez, nem árt áttekinteni korának szellemi áramlatait. A felvilágosodás filozófiája jelentős változást hozott: A korábbi idillikus együttélés helyére a természeti társadalom felfogása lépett, ahol már nem a béke és az igazságosság a fő szervező erő. Az állatvilágnak megfelelően a társadalomra úgy tekintettek, ahol mindenki küzd mindenki ellen, hogy saját szükségleteit kielégíthesse. Azonban racionálisan is belátható, hogy az állandó küzdelmek közepette az egyén kevésbé tudja érvényesíteni (és megvédeni) érdekét, mintha szövetkezne. Úgy gondolták, a színtiszta racionalitás végre elvezeti az emberiséget az aranykorba. A felvilágosodás olyan kései szerzői, mint Sade, már elvesztették a hitüket ebben az új irányban, és negatív utópiákat festettek le a hideg és számító észre alapozva.

Sade nem csinál mást, mint ördögi logikával a végletekig fokozza a természeti állapotot. Minden emberi kapcsolat alapjának az önzést jelöli meg. Az emberek saját élvezetükre használják egymást, ezen kívül nincs értéke a személynek. Ha azonban a másikat nem mint személyt érzékeljük, a szerelem értelmetlen. Sade szerint ez az érzés nem is más, mint álruhába bújt birtoklási vágy. De ez a birtoklás sokkal inkább kiteljesíthető érzelmek nélkül, hiszen saját vágyaim helyébe nem lépnek a Másik vágyai.
A filozófiában a személy és a tárgy közt van egy lényeges különbség: a személy önértékkel rendelkezik, a tárgy azonban csak a személy viszonyában válik azzá, ami. (Például ugyanaz a letört faág lehet „puska” egy kisfiú kezében, vagy egy varázspálca egy kislány kezében. Értékét és értelmét csak szubjektumtól nyeri el…). Az önérték nélküli ember egy szerelmi viszonyban szexuális tárggyá degradálódik:
„Eugénie: … fejtse ki, kérem, minek tekinti a gyönyörszerzés tárgyát.
Dolmancé: Nem létezőnek drágám; akár részt vesz az élvezeten, akár nem, akár kielégül, akár nem, ha érzéketlen vagy fájdalmat érez, nekem tökéletesen mindegy, számomra egyedül az fontos, hogy élvezzek… Ha pedig a gyönyörszerzés tárgyai maguk is élveznek, biztosabban magukkal lesznek elfoglalva, nem velünk és ez következésképpen megzavarja a mi örömünket.” Sade márki – Filozófia a budoárban
Az érzelmek nélküli nemi aktus egyszerű műveletté silányul, amiben a cél a teljesítmény: minél több pozitúra kiélvezése egységnyi idő alatt. Az „együtt-létek” helyébe lépő „egymáson-létek”-ben az élvező sem lesz több, mint egy racionálisan működő gép.
Természetesen Sade se tagadhatja, hogy ezekbe az énközpontú kapcsolatokba belezavarhat valami többlet (a szerelem), amelyet ő metafizikai szenvedélynek nevez. Véleménye szerint ez azonban csak elkendőzi az igazi motivációt. Ilyenkor a test kívánalma helyébe a lélek lép. Ezt azonban nem győzi kritikával illetni: hiszen ez az a régió, ahol elveszthetjük önmagunk, amikor az Én helyébe a Mi lépne.

Azért is válogattam be éppen Sade-ot erre a hétre, mert megdöbbentően sok ilyen kapcsolati mintát látok. Itt nem is a pornófilmek ócska szadizmusára gondolok (maga Sade ipari tanuló lett volna az ilyen filmekhez képest...). Gyakran találkozom olyan nőkkel (ritkább esetben férfiakkal), akik elmesélik, hogy ők mindent megadnak a kedvesüknek, cserébe semmi sem kérnek, semmit sem remélnek. Csak azt, hogy viszontszeressék őket. De mindig csalódniuk kell.

Mi is történik egy ilyen kapcsolatban? Az egyik fél, erőn felül igyekszik kielégíteni a másik minden igényét. A másik fél gyakran hiába is próbálkozik azzal, hogy szeresse a Másikat. "- Elmenjünk vacsorázni, drágám? - Legyen, ahogy Te szeretnéd!" Meglepő alapossággal tudják néha az emberek kilúgozni saját magukat egy párkapcsolatból. Így azonban a Másik fél sem tudja már megteremteni a "Mi"-t. Nem tehet mást: szereti önmagát a kapcsolatban. És máris itt vagyunk a klasszikus Sadeisztikus kapcsolatnál...