Ahhoz, hogy megértsük Frankl kritikáját a pszichológiával szemben, előbb nem árt őt kicsit visszahelyezni térben és időben. Freud pszichoanalízise és Adler individuálpszichológiája mellett ő alapította meg a harmadik bécsi iskolának számító logoterápiás irányzatot. Megközelítését erős pszichoanalitikus kritikából indítja el. Az új, angolszász könyvek fordításának köszönhetően pszichológusként már számon tartják hazánkban is Frankl-t, azonban a terápiájának filozófiai megközelítéséről mai napig keveset hallani. Ezért a logoterápia mellett kiemelném a sokszor általa szinonimaként használt egzisztencia-analízist is, hogy cikkünkben a filozófiai gyökerek felé fordítsuka figyelmünk.

Akkoriban a pszichoanalízisben ehhez hasonló megállapítások zúgtak:

„…a vallás, a világnézet és a skizofrénia között külső megjelenési formáját illetően feltűnő hasonlóság áll fenn; ha ezeket egy táblázatban egymás mellé állítjuk, akkor azt találjuk, hogy azonos leírásokat alkalmazunk sok egymásnak megfelelő jelenség számára. Ez az egyezés egy közös eredetet tételezhet fel, és ezt valóban megtaláljuk a kasztrációs félelemben. A kasztrációs félelem elhárítására, amely istenfélelem vagy szellemektől való félelem formájában lép fel, bárki a vallásgyakorlás formájában ugyanazokat a mechanizmusokat használja, mint a skizofrén hasonló célokra. A magukat materialistának nevező világnézeteknél is fellépnek hasonló jelenségek, hiszen itt is éppúgy kasztrációs félelemről van szó.” Zentralblatt – Neurologie 1971

Erre azért már felhördül a filozófus is. A tudományterületeknek az a feladata, hogy a létezőket egy szempont alapján vizsgálja, és magyarázza. Azonban egy tudományterületnek sosem szabad megfeledkezni saját határairól. Ez akkoriban gyakoribb hiba volt, kedvelt megfogalmazás volt „az ember nem más, mint” formula, amely logikai azonosságot rejt magában. Ha azonban a tudományterület a tudását mindent kimerítő végső igazságként állítja be, akkor elhagyja tudományos mivoltját, és ideológiává válik. Így lesz a pszichológiából pszichologizmus, a biológiából biologizmus (találkoztunk már ilyennel? A szerelem nem más mint a feniletilamin megemelkedett szintje a szervezetben…), a fizikából fizikalizmus, stb.

Egy példával megvilágítva: egy színházi előadás kifejezhető a fizika nyelvén. Testek mozgásállapot-változásai, a hangok hullámtermészete, ától cettig minden leírható képletekkel, koordinátarendszerekkel stb. Az így kapott leírások tömegében bizonyára fel lehetne fedezni bizonyos matematikai összefüggéseket, harmóniákat. De ebből azt állítani, hogy az előadás ezektől a matematikai harmonizációktól lesz szép, vagy jó, na az már fizikalizmus…

Ezt a hibát egy geometriai példával mutatja be Frankl. A tudományok az embert csupán egyetlen, a saját aspektusukból vizsgálják. Ez olyan, mintha egy térbeli hengert egyetlen nézőpont alapján két dimenziós alakra egyszerűsítenénk.

 A henger oldalról leképezve négyszögnek látszik. Felülről leképezve körnek látszik. A henger azonban se nem kör, se nem négyszög. Ezért a négyzet tulajdonságaiból visszakövetkeztetni a henger tulajdonságaira bizony bajos. Ugyanígy az ember tulajdonságaira következtetni egyetlen nézőpont alapján szintén problematikus. A filozófia az az egyetlen tudományág, amely folytonos kísérletet tesz az egyetlen nézőpont fölé emelkedésnek. Így a létezőket minden összefüggésében törekszik vizsgálni, és olyannak igyekszik látni azokat látni, amilyenek azok ténylegesen. Ami azért is lényeges, mivel az ember nem egy befejezett valami, aminek megváltoztathatatlan vonatkozási rendszerei lennének. Az ember nem pusztán egy "henger" hanem akkor már inkább egy "pohár" Az emberi szabadság végtelenül nyitottá tesz minket a világra.

(Ez a radikális egyszerűsítés nem pusztán a tudományokban, hanem hétköznapi gondolkodásunkban is jelen van. Érdemes figyelni rá, hogy mi az, ami négyszög, és mi az, ami csak négyszögnek látszik, ha máshonnan nem veszem szemügyre… Ha azt halljuk, hogy "Minden a Te hibád!" szinte biztosra vehetjük, hogy téves gondolkodással állunk szemben... )