P. szép és csinos, kedves, intelligens, huszonévei elején járó hölgy volt, amikor párkapcsolati gondokkal jött hozzám. A terápia egyik vezérfonalát Platón Lakomája adta.

Véleményem szerint – mondotta – nem jelöltük meg helyesen feladatunkat, Phaidrosz, mikor csak úgy egyszerűen Erósz dicsőítését határoztuk el. Rendben volna a dolog, ha csak egy Erósz lenne, valójában azonban nem egy van; s ha egyszer nemcsak egy van, helyesebb előre megmondani, hogy melyiket akarjuk dicsérni.[…]

Jó alapnak számított ez a beszéd. Hiszen P. eddigi kapcsolati mintáit az egy- (vagy egynéhány) éjszakás kalandok uralták. Ebből lett elege. Tartalmasabb és tartós párkapcsolatot szeretett volna. De a pasik „folyton csak kihasználták” őt, folyton csak „arra kellett”.

Amíg csak a környezetet okoljuk, addig a változásra nem sok reményünk van. Először neki is fel kellett ismernie, hogy ha első este odaadja magát partnerének, akkor hiába minden belső értéke, „kurvának” fog látszani, és ennek megfelelően viszonyulnak hozzá a férfiak is. De nem önmagában a testi szerelem jó vagy rossz…

… hanem a cselekvés során válik olyanná, ahogyan csináljuk: ha szépen és helyesen csináljuk, szép lesz, ha pedig helytelenül, rút. Ugyanígy a szerelem is meg Erósz is nem minden esetben szép vagy dicsőítésre méltó, csupán ha a szép szerelemre buzdít.[…]

Az egyik alkalmunk előtt megismételte a szokásos enyhe alkoholos befolyásoltság alatt való ismerkedést és az esti „összegabalyodást”. A fiú persze eltűnt... Ő megint panaszkodni kezdett… Nekiszegeztem a kérdést: Mire számított? Rövid ellenállás után bevallotta, hogy tudta, hogy ez lesz belőle, de a srác bejött neki és félt, hogyha nem veti oda magát, akkor srác lelép, mielőtt bármi is lehetne köztük. Igen ám, de ez már egy másik probléma…

Az én korosztályomban még jelen lévő, és nagyon komoly dilemma, hogy mikor „érdemes” lefeküdni valakivel. Az erősebbik nem hozzá van szokva, hogy könnyen megkaphatják a nőket, nem kell  értük sokat küzdeni. Ezzel nyomás nehezedik a lányokra: ha nehezen megkaphatóak, akkor könnyen hoppon maradnak. És ezzel a  „kényszerpályával” tovább kényelmesítik a kanok helyzetét..

De P. belátta,  (amint másoknak is be kell, akik párkapcsolatot szeretnének) nem az a döntési helyzet, hogy futó kalandot szeretnék-e vagy tartós kapcsolatot. Hanem az, hogy tartós párkapcsolat reményében vállalja-e az egyedül alvás kockázatát is. Mert akik párkapcsolatra vágynak, azoknak nem azokra van szükségük, akik nem hajlandóak tenni a Másikért…

A mi szokásaink mármost alapos próbával akarják megvizsgálni a szerelmeseket, […]. Ez is az oka, hogy először is rút dolognak számít, ha valaki gyorsan megkapható; éspedig azért, hogy az idő is megtegye a magáét, mely a legtöbb dolgot, úgy tartják, szépen kivizsgálja

Sok férfitől hallom,– ugyanilyen kétségbeesetten – hogy „elegük van a kurvákból”. A pasikra is visszacsap ez a nyomás, ami a párkapcsolatok körül kialakult.. Ők azok, akiknek „nem csak az”, hanem „az is” kellene – ahogy azt Bagdy Emőke mondta egy előadásában… P. számára ők voltak a célközönség.

P. a terápia lezárásakor is szingli volt, 3-4 hónappal rá kaptam tőle egy egy szavas mailt: Párkapcsolatban. Kiküzdötte.

Úgy tűnik, a mai tinédzserek már ki is termelték maguknak a „görög megoldást”. Úgy hallom, ismét értékké kezd válni a szüzesség.  (Lsd: A most népszerű Alkonyat sorozat…).

erosz.jpg

Szerző: T. G.  2013.11.13. 19:59 Szólj hozzá!

Címkék: szex szerelem kapcsolat párkapcsolat gyöngédség Platón filozófiai praxis Erósz filozófiai életvezetés alkalmazott filozófia Érosz

A bejegyzés trackback címe:

http://filoterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr535631944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.