F. húszas évei elején járó ifjú hölgy. Elég sok gonddal jött el hozzám, most csak egy apró részletét mutatom fel a tanácsadásnak. Ez a részlet nem tartozott a fő problémákhoz, csupán egy mélypontjáról segítette ki F.-et, Fiatal kora ellenére komoly betegségekkel küzdött, és amikor újabb krónikus betegséget diagnosztizáltak nála (szívritmuszavart), betelt a pohár. (F. engedélyével.)

F: – Nem váltom ki a gyógyszerem.

T: – Miért?

F: – Mert basszus így is annyi gyógyszer szedek, mint a nagymamám. Pedig ő hetven felett van... Nekem meg ezek a legszebb éveim. (Fröcsög belőle az irónia. Nem tudtam nem elnevetni magam.)

T: – Értem, hogy nem szeretnél több gyógyszert szedni. De a szív az elég húzós dolog.

F: [Bezárkózik és magas falak mögül nyilazza rám tekintetét. Várok kicsit]

T: – Jól van, és mit mondanak az orvosok?

F: – Hogy ez van. És hogy szedjem, aztán majd lesz valahogy… meg hogy jövőre menjek vissza….  Szart sem ér a gyógyszer. Nem fogok évente kardiológushoz járni.

T: – Mik a lehetőségek?

F: – Mármint?

T: – Gyógyszer nélkül.

F: – Gyógyszer nélkül? Hát pár évig elleszek, aztán kampenc. Súlyosbodnak a tünetek. Rossz esetben 3-4 év. [F. kedvelte a rossz eseteket…]

T: – És gyógyszerrel együtt mik a lehetőségek?

F: – Hát, szedem, gondolom majd növelni kell az adagokat. Valameddig... Nem tudják…

T: – És minden gyógyszer meggyógyít, vagy van olyan gyógyszer is, ami csak annyit tud, hogy megakadályozza egy állapot romolását?

F: (Újabb két emeletet húz a már eleve magas falára. De egy kis szünet után morog egy Ühüm-öt, jelzi, érti, mire akarok kilyukadni. Erre nincs tovább, de talán ez is elég lesz.)

T: – Oké, akkor lássuk a lehetőségeket. Elfogadom, ha azt mondod, eleged van, és nem akarsz gyógyszert szedni. Lássuk, elég-e Neked négy év? [És egy hosszabb rész következett, ahol átnéztük, mit szeretne elérni még az életben. Persze, hogy kevés hozzá a négy év…]

T: – Mindebből mi férne bele négy évbe? Mondjuk három év, akkorra pont befejezed az egyetemet és…  [Átnéztük azt is.] Ha meghalsz három év múlva, akkor elégedetten hagyod itt az életed?

F: – Nem.

T: – Pedig addigra meg tudnád csinálni ezt meg ezt… [Megismétlem a felsorolást]

F: – Hagyjál.

T: – (Várok. Kérdő nézéssel bosszantom F.-et.)

F: – Jó’ van, akkor sem…

Végül F. kiváltotta gyógyszerét. Ez körülbelül másfél éve volt. Remélem, az orvosok nem tévedtek, és valóban szinten tartja állapotát.

Az ember, ha túl sok a baja, akkor gondolkodása, beszűkül és ráfeszül a gondokra. Ekkor fontos, hogy a gondolkodás perspektíváit ki tudjuk tágítani. Fontos látni, hogy F.-nek nem az életből volt elege, hanem a bajokból. Ha a bajokat azonosítjuk a gondokkal, akkor könnyen megkaphatjuk az élet elutasítását.

Azonban F.-fel a beszélgetés során a bajok egyszerű tagadásból tágabb perspektívába léptünk: szembe kellett néznie a saját határhelyzetével. Végig kellett gondolnia saját múlandóságát. Reális lehetőségként kezeltük, hogy feladhatja az öngondozását. Ez a lehetőséget az előtt nem járta végig, csupán az általános elutasításig jutott el. Pedig ha két választásunk van, és az egyiket nem akarjuk, az nem jelenti azt, hogy a másikat igen.

A múlandóság megrettentette. Ez a megrettenés nyitott meg előtte egy új belső tapasztalatot: hogy élni akar. A bajokról a gondokra terelődött a figyelme… A bajok és a gondok ugyanúgy feszültségbe hoznak. De míg a baj elidegenít, addig a gond pozitivitást hord magában.  Az ember ráismer a gondra, majd arra, hogy azt gondozni kívánja, hogy a gond nem más, mint amire élete irányul, és ezzel ráébred Önnön értékeire is.

pills2.jpg

Szerző: T. G.  2012.10.25. 19:55 Szólj hozzá!

Címkék: gyógyszer

A bejegyzés trackback címe:

https://filoterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr954798260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.