A bejegyzés reflexió a Dilemmában felvetett problémára.

Az életben szerintem nem azok a kihívások, amikor lehet tudni, hogy mi a helyes, és csak rá kell bírni önmagunk, hogy a szerint cselekedjünk. Nehezebb,

amikor nincs helyes választásunk, mégis valahogyan döntenünk kell. Amikor bármit is választunk – abból baj (is) származik.

Képzeljünk el egy családot. Az egyik gyerek tehetséges, és ahhoz, hogy ki tudja bontakoztatni a benne rejlő talentumot, a városba kellene költözni. A másik

beteges, asztmás. Bár a betegség nem életveszélyes, életminősége szempontjából a jó megoldás a falun maradás lenne. A dilemma világos: Bárhogy is

döntünk, az egyik gyerek javára tudunk csak határozni. A másik szívni fog.

Az élet ennél sokkal egyszerűbb körülmények közt is kitermeli az ilyen dilemmákat. Keressek-e jobb munkahelyet, kockáztatva a biztos jövedelmet?

Elmondjam-e neki, hogy szeretőm van? Benne maradjak-e egy kapcsolatban, amiben „jól elvagyunk”, de egyikünk sem boldog igazán, vagy dobjam-e ezt el,

reménykedve csak a boldogságban? Mi lesz, ha ennyit sem találunk ez után?

Vagy ahogyan József Attila fogalmazta meg a legalapvetőbb dilemmát:

„Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgy is!

Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgy is.”

Vannak olyan helyzetek, ahol nincs jó megoldás. Gyakran hallom ilyenkor, hogy „sodródom”, „nem döntök”, „hagyom, hogy kialakuljanak a dolgok”. De ezzel a

nem-döntéssel sem jutunk sehová. Maximum arra jó, hogy jobbról is, balról is begyűjtsük a pofonokat. A nem-döntés búvópatakja ritkán mossa a gyönyör

partjait. Ha mégis, akkor is, hogyan? Túl sekélyesen ahhoz, hogy igazán a partjába haraphasson. Hiába kerülnénk a felelősséget is: végső soron én voltam az,

aki eldöntötte, hogy nem döntök. Megmarad a felelősség a nyakamon, fölöslegesen próbálom sál alá rejteni. Nyomni fogja.

Az ilyen dilemmák kapcsán sokszor eszembe jut Kierkegaard írása a Vagy-vagyból.

„Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni; házasodj vagy ne házasodj, mindkettőt meg fogod bánni; vagy megházasodsz,

vagy nem, mindkettőt megbánod. Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni; sirasd el, azt is meg fogod bánni; nevess a világ ostobaságain vagy sirasd el,

mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a világ ostobaságain, vagy elsiratod őket, mindkettőt megbánod. Bízzál egy lányban, meg fogod bánni; ne bízzál

benne, azt is meg fogod bánni; bízzál egy lányban vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni; vagy bízol egy lányban, vagy nem, mindkettőt meg fogod

bánni.”

Kissé átvariálva Kierkegaard gondolatait:

„Szenvedj ettől, meg fogod bánni; a másiktól szenvedj meg fogod bánni; szenvedj ettől, vagy ne ettől szenvedj, meg fogod bánni; vagy az egyiktől szenvedsz,

vagy a másiktól szenvedsz, meg fogod bánni.” Mert minden élő természete ilyen: igyekszik kerülni az ártalmakat.

De hol itt a filozófia nyugalma, kérem szépen? Mi emelhet hát ki minket a megbánásból? A kulcs a döntésben keresendő. Hogy miután átláttam a helyzetet,

elhatároztam magam, hogy miért éppen ennek az alternatívának a szenvedéseit választom, miért nem a másikét. Ilyenkor hasznos, ha átvizsgálom a

lehetőségeket és valamilyen elvre, etikai kódexre, stb. támaszkodom. Kitartok az elveim mellett, mert egyszer már beláttam, így helyes dönteni. Nem Jó. Csak

helyes. És az, hogy egyáltalán döntöttem: az jó.

Ha aztán döntésem következményeit szenvednem, akkor egyenes gerinccel üdvözlöm a Rosszat: itt vagy? Vártalak. Téged vártalak, éppen ezt a rosszat, hogy

ne más bajok jöjjenek be ajtómon… Térj be, érezd otthon magad, majd menj, amikor eljött az ideje.

A blogban már emlegetett Frankl-t citálnám elő ismét. A rossz akarásával tud az ember egy magasabb értelmet tulajdonítani a szenvedésnek és ez által

felülemelkedni rajta. Elszenvedem, mert el kell. Helyesebb ebben szenvednem, mint a másikban.

Persze, amint megérkezik a szenvedés, jönni fog a kétely is. Tényleg jól választottam? Nem inkább a másikat kellett volna? A szenvedés elképzelése mindig

kisebb rosszat okoz, mint annak átélése. Ezek a kételyek nem mások, mint igyekezetek arra, hogy elkerüljük az éppeni szenvedést. Ilyenkor válik

egyértelművé, néha a döntéseimet újra és újra meg kell erősítenem: pontosabban: újra és újra döntenem kell ugyanarról. És ezen a ponton fog segíteni igazán,

ha tudatosan választottam meg a Rosszat: emlékeztethetem magam arra, hogy helyesen döntöttem.

filoterápia.jpg

Szerző: T. G.  2013.06.18. 14:22 Szólj hozzá!

Címkék: választás segítség döntés filozófia szenvedés etika erkölcs probléma zavar jó vagy rossz József Attila a szenvedés értelme filozófiai praxis filoterápia Kierkegaard a döntés fontossága Frankl döntési helyzet helyes cselekvés Vagy-vagy

A bejegyzés trackback címe:

https://filoterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr585367303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.