Szóval ott söröztünk egy kedves baráttal, és hol magasabb, hol alacsonyabb röptű vitát folytattunk a maja naptárról és a világvégékről. Előző írásom ott hagytam félbe, hogy feltettem: Nem a világnak van szüksége a végre, hanem az embereknek, mert a Nagy Halál közelgő dátuma emlékezteti őket arra, hogy ideje lenne élni végre, nem csak vegetálni. És véleményem szerint ilyen szempontból a világvége folyamatosan történik.
Beszélgetőpartnerem ellent vetett, hogy az azért mégiscsak megdöbbentő, hogy megannyi kultúra mondakörében szerepel az özönvíz. És mégse úgy történik a világvége, mint ahogy én gondolom, mert ő egyetlen özönvízre sem emlékszik.


Én emlékeztem. Kettőre is. A fukusimai erőművet nem az elsivatagosodás vágta haza és 2004 karácsonya után az indonéziai szigetvilág néhány kultúrájában sikersztori lehetett az özönvíz – a kultúrantroposok és a fennmaradó világ nagy bánatára.


De az emberi gondolkodás ilyen: Ami betör az ő valóságába, az van, ami kívül reked azon, az nincs. Néhány természeti népnek volt özönvíz, nekünk nem. Ennek jelenségnek a pszichológusok nevet is adtak: etnocentrikus gondolkodás.


Per definíció: „Az etnocentrizmus az a szemlélet, amely szerint a saját etnikum vagy etnikai csoport mindennek a középpontja, és minden más csoport dolgait, viselkedését, értékeit stb. ehhez viszonyítva becsülik.” . Ennek egyik legékesebb példája a Miss Universe szépségverseny.


Feltűnt már, hogy minden évben Miss Universe minden évben EMBER?!. Mi garantálja, hogy az Univerzum legszebb létezői pont mi vagyunk? Én benyújtanék egy óvást E.T. helyében. Erre még mondhatja a bizottság, hogy kérem szépen, egy verseny győztesének csak azt lehet kihirdetni, aki el is indul rajta, és E.T.-né eddig nem rajtolt. De én már a zsűri összetételét sem tartom épp pártatlannak. Miss Alien helyében már csak ezért sem indulnék…


Érdekes probléma lenne, amikor egy Lófej köd mögül érkező Idegen benevezne a versenyre. Kíváncsi lennék arra a hercehurcára, hogyan döntenék el, hogy indulhat-e, vagy nem. Főleg, ha mondjuk az illető osztódással szaporodna. Azt hiszem, még a szüfrazsett mozgalom sem termelt ki akkora identifikációs krízist, mint ami akkor söpörne végig az emberiségen. Határozzuk meg, mi a Nő, és mi nem a Nő! Mert hogy ezen a ponton már Csernus kijelentésgyűjteménye sem segítene. Igazi filozófiai ínyenc feladat lenne...


De amíg meg nem érkeznek a kis szürkék, tovább dúlnak bennem a kétségek. Javasolni fogom a Pápának, hogy Vatikán a 2012-es versenyen indítson egy nőstény macskát, vagy egy papagájt. Igen szép missek lennének ők is.

filoterápia.jpg

Szerző: T. G.  2013.06.20. 18:36 Szólj hozzá!

Címkék: filozófia pszichológia világvége özönvíz miss universe e.t. filozófiai praxis etnocentrizmus filoterápi mi a nő

A bejegyzés trackback címe:

https://filoterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr505371132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.