Ha valami az időn kívül kerül, akkor időtlen. Örökkévaló. Ez pedig nem más, mint Isten egyik alapvető tulajdonsága. A Biblia első mondata:

"Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de isten Lelke ott lebegett a vizek fölött."

Kezdetben... Persze a józan ész rákérdez erre is: de mi volt a kezdet előtt? De itt a fogalmainkba gabalyodunk bele. A "volt" és a "kezdet" már időbeli fogalom, amikkel nem tudunk az időn kívülre törni. Az idő akkor kezdődött. Nem volt előtte...Értelmünk tovább tapogatózna, hogy az idő előtt is volt valami, ha egyszer az idő keletkezett, de arra nem ismerek szót, hogy ezt kifejezzem.

A tértudatot az anyag hozza létre, és az anyagok közti távolság. Ha jól emlékszem Arisztotelésznél találkoztam azzal a megfogalmazással, hogy az idő a változás mértéke. Tehát kellett, ami változni tud. Isten pedig változatlan, semmi lehetőség, tiszta megvalósulás. Anyag nélkül nem volt idő. (Más kérdés, hogy az alaptétel, miszerint az idő a változás mértékegysége, megdönthető például a három világ gondolatkísérlettel is... Most szorítkozzunk csak annyira, hogy az anyag megjelenése előtt a keresztény gondolkodásban ott volt Isten, téren és időn kívül, a maga tökéletességében és változatlanságában.)

Ha egy eseményt sikerül az időn kívül helyeznünk, akkor vagy valamit beinjektáltunk a testtelen Isten testébe, ha a "tér-időn kívüli teret" teljes mértékben kitölti Isten. Vagy finomabban szólva bekopogtattunk Isten ablakán.

Rendben van, hogy ez a kopogás az idő innenső végéről nézve csak 120 nanosecundumig tartott. De Isten oldaláról nézve talán szűnni nem akaróan dörömbölünk. Kíváncsi lennék, ha sikerül ezt a jelenséget olyan méretekben, és olyan sokáig fenntartani, hogy egy ember is bekukucskálhasson Isten ablakán, vajon mit látna? Látna-e egyáltalán valamit? És melyik lenne a rosszabb?

Te milyen empirikus bizonyosság tudatában élnéd le szívesebben az életed? Hogy van Isten, vagy hogy nincs?