Az utóbbi idők alkalmazott etikai szempontból egyik legérdekesebb jelensége Kendall Jones, ez a pimasz, 19 éves, feltűnően szép amerikai hölgy, aki igencsak szereti a fogkrémreklám-mosolyt, a nagy puskákat, és a gyilkolást…

Facebook profilján sorra osztja meg azokat a fényképeket, amelyeken általa leölt védett állatok teteme fölött pózol. Az állatvédők felháborodtak, és az oldal betiltását követelik, sokszor olyan kívánságok kíséretében, hogy elbizonytalanodom: valóban a vadászó hölgy-e a kegyetlen… Azonban a hölgy nem csak egy hideg szívű gyilkos. Hanem hivatásos vadász… Az oldalán pedig piszkálja az egyszeri állatvédőket, akik a kemény szájkaratét valószínűleg egy duplahúsos Mcbucival ünneplik majd meg. Például ilyenekkel: 

Ha csak ennyit tudna a hölgy, nem is lenne érdemes arra, hogy ebben a blogban foglalkozzunk a témával. Azonban mint hivatásos vadász, érveket sorakoztat fel a vadászat mellett is. Például a posztjaiból szemezve:

 - Csak egy apró videó, amely megmutatja, hogy milyen izgatottan várnak egy kis elefánthúsra és fehérjére! Ez az egyetlen elefánt 100+ családot táplál!

 - 1900-ban kevesebb, mint 50 fehér orrszarvú volt. Mára a számuk 20.000+ Mi ennek az oka? A fehér rinocérosz védelmét Dél-Afrika vezeti, amely 50 éve dolgozta ki a vadon élő állatok pezsgő piacát. Ez a gazdaság 3 alappilléren nyugszik.

1. Elismerték és aktívan fejlesztették a legális piacait azoknak a hasznoknak, amelyek a rinocéroszból származnak, mint például a turisztikai látványosság és a trófeavadászat.
2. Engedélyezték a magán földtulajdonosoknak a privát orrszarvútartást, ez által ösztönözték őket az állatokkal való felelős bánásmódra.
3. Engedélyezték a magán, a közösségi, és állami a földbirtokosok számára, hogy megtartsák az élő állatok, valamint az azokból származó termékek utáni jövedelmeket, így az orrszarvútartás hosszú távú befektetéssé vált.

 - Dennis Ikanda a Tanzániai Vadvédelmi Kutatóintézet Kingupirai Kutatóközpontjának igazgatója szerint 2008-2011 között a parkjában csak az oroszlánvadászok 75 millió dollár bevételt hoztak hazájának…

 És különböző posztok arról, hogy a helyes vadgazdálkodás mennyi állatot mentett meg a kihalástól, és hogy mennyi millióval támogatták a vadászok a vadvédelmi programokat.

 Tehát felvetődik a kérdés, hogy a professzionális vadászok aljas kéjgyilkosok vagy a természetimádóknak és -védőknek egy sajátos csoportja-e. A kérdés mélyebb megértéséhez a két csoport etikai rendszerének alapvető különbségeit kell megértenünk – amelyről következő cikkünk szól majd. Bemelegítőnek ajánlott hallgatmány a klasszikus:

Ti mit gondoltok az ilyen vadászokról? 

Mielőtt kizárólag a filozófiára támaszkodnál problémád megoldásában, meg kell győződnöd arról, hogy ez megfelelő számodra. Ha zavar, hogy egy kavics van a cipődben, nincs szükséged tanácsadásra – ki kell venni a követ a cipődből. Beszélhetünk arról, hogy kavics van a cipőben, de ettől nem fog kevésbé fájni a lábad. Nem számít, hogy a terapeuta empatikus hallgatóság-e, vagy hogy milyen irányzattal azonosul. Arra utalok, hogy vannak olyan problémák, amelyek fizikai vagy pszichikai eredetűek, ezekhez természetesen orvosi vagy pszichiátriai segítség szükséges. Vannak, akiknek Platón, míg másoknak a Prozac nem használ. És vannak, akiknek előbb Prozacra van szükségük, aztán Platónra, vagy egyszerre mindkettőre.

Sokan próbáltak már más terápiás formákat is azok, akik a filozófiai tanácsadókat keresik, de néhány kérdésben nem találták végső soron kielégítőnek a megtalált válaszokat. A pszichológiai vagy pszichiátriai kezelések kárt is okozhatnak, ha a problémák gyökerei filozófiai eredetűek és a szakember ezt nem látja meg. A kétségbeesés érzése támadhat fel, ha úgy érzed, hogy senki sem képes segíteni a problémádon, hogy nem hallgatnak-, vagy nem értenek meg. A nem megfelelő terápia (jobb esetben) időpocsékolás de rosszabbodhat is tőle a helyzeted.

Sokan akik először pszichológiai tanácsadásban vettek részt, azért fordulnak filozófiai tanácsadóhoz, mert úgy érzeték, az önmagában nem elég. A múltad meghatározza a körülményeidet, az ismereteid azt, hogy hogyan tekintesz a dolgokra. A múlt vizsgálata hasznos lehet. A pszichológiai működésed megértése segíthet a saját filozófiád gondozásában. Mindannyian vállunkon hordozzuk saját pszichés hátizsákunkat, de a filozófiai tanácsadásnál néha félre kell tenni azt. A cél olyan könnyen utazni, amennyire csak lehetséges! Ismerni önmagad  – ez a cél másként értelmeződik a pszichológiai és a filozófiai tanácsadásban - ez nem arról szól, hogy úgy kell ismerned magadat, mint egy enciklopédiát. Rágódni minden részleten – ez inkább nehezíti, mint könnyíti a terhedet.

Sokaknak, akik irtóznak a pszichoterápia gondolatától, számukra a filozófiai praxis vonzó és elfogadható alternatíva lehet, ha beszélgetni szeretnének valakivel a gondolataikról és világlátásukról. Attól még, hogy a pszichoterápia számodra nem járható út, ha kíváncsi, spekulatív, töprengő, analitikus és megértésre törekvő ember vagy, akkor profitálhatsz a filozófiai tanácsadásból. Igazából bárki, aki nyitott gondolkodású, kész arra, hogy vizsgálat alá vesse az életét, amit minden filozófus céljának tekint.

P. szép és csinos, kedves, intelligens, huszonévei elején járó hölgy volt, amikor párkapcsolati gondokkal jött hozzám. A terápia egyik vezérfonalát Platón Lakomája adta.

„Véleményem szerint – mondotta – nem jelöltük meg helyesen feladatunkat, Phaidrosz, mikor csak úgy egyszerűen Erósz dicsőítését határoztuk el. Rendben volna a dolog, ha csak egy Erósz lenne, valójában azonban nem egy van; s ha egyszer nemcsak egy van, helyesebb előre megmondani, hogy melyiket akarjuk dicsérni.[…]”

Jó alapnak számított ez a beszéd. Hiszen P. eddigi kapcsolati mintáit az egy- (vagy egynéhány) éjszakás kalandok uralták. Ebből lett elege. Tartalmasabb és tartós párkapcsolatot szeretett volna. De a pasik „folyton csak kihasználták” őt, folyton csak „arra kellett”.

Amíg csak a környezetet okoljuk, addig a változásra nem sok reményünk van. Először neki is fel kellett ismernie, hogy ha első este odaadja magát partnerének, akkor hiába minden belső értéke, „kurvának” fog látszani, és ennek megfelelően viszonyulnak hozzá a férfiak is. De nem önmagában a testi szerelem jó vagy rossz…

„… hanem a cselekvés során válik olyanná, ahogyan csináljuk: ha szépen és helyesen csináljuk, szép lesz, ha pedig helytelenül, rút. Ugyanígy a szerelem is meg Erósz is nem minden esetben szép vagy dicsőítésre méltó, csupán ha a szép szerelemre buzdít.[…]”

Az egyik alkalmunk előtt megismételte a szokásos enyhe alkoholos befolyásoltság alatt való ismerkedést és az esti „összegabalyodást”. A fiú persze eltűnt... Ő megint panaszkodni kezdett… Nekiszegeztem a kérdést: Mire számított? Rövid ellenállás után bevallotta, hogy tudta, hogy ez lesz belőle, de a srác bejött neki és félt, hogyha nem veti oda magát, akkor srác lelép, mielőtt bármi is lehetne köztük. Igen ám, de ez már egy másik probléma…

Az én korosztályomban még jelen lévő, és nagyon komoly dilemma, hogy mikor „érdemes” lefeküdni valakivel. Az erősebbik nem hozzá van szokva, hogy könnyen megkaphatják a nőket, nem kell  értük sokat küzdeni. Ezzel nyomás nehezedik a lányokra: ha nehezen megkaphatóak, akkor könnyen hoppon maradnak. És ezzel a  „kényszerpályával” tovább kényelmesítik a kanok helyzetét..

De P. belátta,  (amint másoknak is be kell, akik párkapcsolatot szeretnének) nem az a döntési helyzet, hogy futó kalandot szeretnék-e vagy tartós kapcsolatot. Hanem az, hogy tartós párkapcsolat reményében vállalja-e az egyedül alvás kockázatát is. Mert akik párkapcsolatra vágynak, azoknak nem azokra van szükségük, akik nem hajlandóak tenni a Másikért…

„A mi szokásaink mármost alapos próbával akarják megvizsgálni a szerelmeseket, […]. Ez is az oka, hogy először is rút dolognak számít, ha valaki gyorsan megkapható; éspedig azért, hogy az idő is megtegye a magáét, mely a legtöbb dolgot, úgy tartják, szépen kivizsgálja”

Sok férfitől hallom,– ugyanilyen kétségbeesetten – hogy „elegük van a kurvákból”. A pasikra is visszacsap ez a nyomás, ami a párkapcsolatok körül kialakult.. Ők azok, akiknek „nem csak az”, hanem „az is” kellene – ahogy azt Bagdy Emőke mondta egy előadásában… P. számára ők voltak a célközönség.

P. a terápia lezárásakor is szingli volt, 3-4 hónappal rá kaptam tőle egy egy szavas mailt: Párkapcsolatban. Kiküzdötte.

Úgy tűnik, a mai tinédzserek már ki is termelték maguknak a „görög megoldást”. Úgy hallom, ismét értékké kezd válni a szüzesség.  (Lsd: A most népszerű Alkonyat sorozat…).

Nem, ez a bejegyzés nem Nádas Péter azonos című írásának elemzése lesz, hanem az öngyilkosság kérdését boncolgatja, melynek a tegnapi Fenomenológiai Kollégium konferenciája ad aktualitást. Dr. Kovács József előadása nyomán fogok írni a témáról.

Először is be kell ismerni, az öngyilkosságoknak mindig is voltak a morál és a társadalom által legitimizált formái. Ezek élesen elkülönültek az öngyilkosság fogalmától. Ilyen például a japán sepuku és a harakiri, a maja önfeláldozás, az öregek kivonulása a társadalomból (pl. eszkimók). Európában a palesztin robbantókat öngyilkos merénylőnek nevezik, a másik oldalon mártíroknak. Az öngyilkosság definíció kérdése.

Úgy vélem érdemes azonban megkülönböztetnünk az öngyilkosságot és a saját halált. Az öngyilkosság eleve manipulatív megnevezés: úgy tesz, mintha ez a tett a gyilkosságnak pusztán egy speciális alesete lenne. Gyilkolni pedig (szinte minden körülmény közt) rossz, ezért az öngyilkosság is az. Az öngyilkosság nem is olyan régen még bűncselekménynek számított. Manapság már maga a tett dekriminalizálódott, de sok esetben az arra való felbujtás vagy az abban való segédkezés bűncselekménynek számít még mindig. De éppen ez, azaz az eutanázia kérdése adott új lendületet a modern öngyilkosság-elméleteknek.

A definíciónk most a következő lesz a saját halálra: Minden olyan cselekmény, aminek előre látható- és szándékolt kimenetele a saját halál. (Ez alapján például nem tekintjük öngyilkosnak az anyát, aki a gyermekét testével védi egy golyózáportól. Itt ugyanis a védelem van a cselekvés fókuszában.)

 Hogy egyáltalán értelme van az öngyilkosság kérdéséről vitatkozni, a mögött egy nagyon súlyos filozófiai kijelentés húzódik meg: A létezés jobb a nemlétnél. Igaz, ez a megállapítás is kikezdhető, de az eredmény elég inproduktív lesz, a gondolat önmagát számolja fel a létezésben. Időről-időre azért előfordul ez a szemlélet is.

Azonban ha a mellett törünk pálcát, hogy létezni jobb, mint nem létezni, akkor a vitát a szabadság kérdésének tengelyén érdemes elhelyeznünk.

A tengely egyik végpontjában a heteronómia áll, amelynek egy tipikus védőbástyája a vallás. A keresztény felfogásban például az életet Istentől kaptuk ajándékba, és csak ő veheti vissza. Az öngyilkosság azért a legnagyobb bűn, mert míg egyéb bűnöknél csak a valóság egy részét utasítjuk el (úgy, hogy a valóság más részét elfogadjuk…), addig az öngyilkossággal a valóság egészét utasítom el, azaz totálisan hátat fordítok Istennek. De a heteronómia Istenen kívül levezethető például az államból, a kötelezettségekből, stb.

A másik végpont az autonómia lesz, amely a halálról való döntést szabadságjogként gondolja el. Ezen nézet szerint is általában jobb létezni, mint nem létezni. De speciális esetekben, az élet már antiértékként jelenik meg. A világnak ezen bugyraiba az átlag halandó igyekszik nem betekinteni… De például egy orvos nem engedheti meg magának a boldog tudatlanság állapotát. A betegével szemben vállalt felelőssége kikérdezi arról, hogy minden körülmény közt az élete-e a legfőbb érték. Erre például a racionális kalkuláció felelhet meg.

Még a legmegengedőbb nézetek sem fogadják el a minden körülmények közt a saját halált. Két fontos kitételt emelnék ki:

Csak akkor megengedett, ha a saját halálát megválasztó ember épelméjű és döntésében szabad. Még a sztoikusok is, akik közt az öngyilkosság bizonyos szituációkban teljesen elfogadott volt, azt mondták, hogy érzelmi felindultság következtében nem, csak a belátás útján lehet élni a saját halállal. Elég problémás kérdés már ez is önmagában. Az öngyilkosságok jelentős százaléka mögött betegség húzódik meg. A depresszióban például ismeretes a beszűkült tudatállapot, ami mellett egy döntés nem tekinthető racionálisnak. Ebben az esetben az öngyilkosságot nem is szerencsés tettcselekvésként, hanem a betegség folytán bekövetkező eseménykénet értelmezni. Másrészről azonban ha valaki azt hangoztatja, hogy meg akar halni, ott már eleve ítélőképesség-torzulást tételezünk fel, és kényszergyógykezelésnek vetjük alá…

Másokkal szemben ne legyen tartozása… Ez megint nehézkes érv. Szinte minden körülmény közt felhozható olyan érv, hogy valakinek tartozunk az életünkkel. Szülőként, gyerekként, párként… Minden esetre elgondolkodtató kitétel ez is.

A gyakorlati filozófia viszonylag új, de gyorsan növekvő területe a bölcseletnek. A filozófiai tanácsadás mozgalma az 1980-as években bontakozott ki Németországban, Gerd Achenbach vezetésével. Észak-Amerikában az 1990-es években kezdte meg térhódítását. Bár sokak fejében a „filozófia” és a „gyakorlat” két különböző fogalom, amit nem lehet összekapcsolni, a filozófia mindig is eszközökkel szolgált arra, hogyan éljük mindennapi életüket. Amikor a piacon Szókratész fontos kérdések megvitatásával töltötte napjait, vagy amikor Lao Ce feljegyezte tanácsait arra nézve, hogyan kövesd az Utat, hogy sikeres lehess, miközben elkerülöd a bajokat, akkor eszméiket hasznosították. A filozófia eredetileg nem egy akadémiai tudomány, hanem egy életmód – egy olyan tudomány, amit nem csak tanulni, hanem alkalmazni is lehetett. Ám eltelve az elmélet éleslátásával, de gyakorlatból kiüresedve a múlt század környékén a filozófia beköltözött az elefántcsont-tornyába.

Az analitikus filozófia az a szakkifejezés, ami akkor jut eszedbe, ha a filozófiára gondolsz. Ez a filozófia tudományos része. Ez elvontabb és önreferenciálisabb oldala, ami keveset, vagy épp semmit sem mondd el a világról. Ez csak ritkán alkalmazható a mindennapi életben. Ez a fajta megközelítés az egyetemekre való. A filozófia alapjainak minden általános oktatási rendszernek részét kellene képeznie, egy egyetem filozófiai fakultás nélkül olyan, akár egy test fej nélkül. De a legtöbb tudományágban azok a gyakorlati ágak, amelyben gyenge a vizsgálati követelmény. Tanulhatsz egyszerű vagy alkalmazott matematikát, elméleti vagy tapasztalati tudományt. Ameddig egy elmélet lényegében egy tudományterület fejlesztését szolgálja, addig az az elméleti határok közt fog mozogni. Az akademikus filozófia a gyakorlat hátrányára túl nagy hangsúlyt fektet az elméletre. Azért vagyok, hogy emlékeztesselek, hogy a filozófia élő bölcsesség, ami kapcsolatban van a való élettel, és megmutatja, hogyan élj. Ez megelőzi az intézményesített filozófiát, ami olyan, mint egy mentális torna, aminek semmi köze az élethez.

A filozófia vissza fog térni a hétköznapokba, ahol azt au egyszerű emberek értelmezik és használják. Az emberi létállapotokra való időtlen rálátás elérhető számodra is. Mi, praktizáló filozófusok, levesszük a filozófusokat a dohos könyvtári polcokról, leporoljuk, és a kezeidbe adjuk. Valószínűleg be akarod járni ezt a filozófia területét, mielőtt létrehozod a személyes filozófiád. Ez a könyv kulcs lesz a kezedben, hogy, egyedül vagy egy barátoddal biztonságos és élvezetes kirándulással mehess végig az úton.

Ez nem jelenti azt, hogy ahhoz, hogy felhasználd a korok bölcsességét, kell doktori cím, vagy ehhez hasonló cuccok. Végtére is nem kell tanulnod biofizikát ahhoz, hogy sétálni tudj, és nem kell mérnöknek lenned, hogy felverj egy sátrat, és nem kell közgazdásznak lenned, hogy munkát vállalj. Hasonlóképpen nem kell tanulnod filozófiát, hogy eljuss egy jobb élethez. – de tudnod kell használni. Az igazság (és a jól őrzött titka is) az, hogy a filozófiát a legtöbb ember képes használni. A filozófiai vizsgálódáshoz nem kell filozófiai tanúsítvánnyal rendelkezned, csak az elszántságra, hogy megközelítsd a filozófiai kifejezéseket. Nem kell elmenned és fizetned valakinek- kivéve, ha szeretsz tanulni szakmabeliektől – mert egy olyan partnerrel, aki hajlandó rá, vagy akár egyedül is, megtanulhatod otthon, egy kávézóban vagy egy plázában, vagy bárhol.

Mint filozófiai tanácsadó, a klienseim érdeklődését támogatom. A munkám az, hogy dialógusokon keresztül megértésék a klienseim, milyen problémákkal néznek szembe, annak érdekében, hogy osztályozva a probléma elemeit és következményeit, megtalálják a hozzám fordulók a legjobb megoldást. Egy olyan filozófiai megközelítést, ami kompatibilis a saját gondolkodásukkal és amely még összecseng a bölcselet nagy múltú elveivel, ami segít nekik eljutni az erkölcsösebb és hatékonyabb élet felé. A kliensekkel a hitrendszerük meghatározásán dolgozom (és a nem hasznosaknak ítélteket eltávolítjuk) és felfedezünk az értékek és az erkölcsök egyetemes kérdéseit. Együtt dolgozva ezzel a könyvvel megtanulhatsz az igazi valód szerint élni, és segíteni másoknak is ugyanebben.

A legtöbb kliens megnyugvásért jön hozzám, hogy a tetteik összhangban vannak-e a világnézetükkel és segítek felhívni a figyelmüket a következetlenségeikre. A filozófiai tanácsadás fókuszában a jelen áll, - és kitekintés a jövőre - és nem pedig a múlt, mint a legtöbb pszichotreápiás megközelítésben. A másik különbség a pszichoterápiákkal szemben, hogy általában a filozófiai tanácsadás rövid távú. Néhány kliesem csak egy alkalommal látom. Tipikusabb, hogy egy-két hónapig havonta néhány alkalommal találkozom valakivel. A leghosszabb konzultációm körülbelül egy évig tartott. Bár néha egy egyszerű aforizma képes átvágni egy gordiuszi csomót, a filozófiai tanácsadás több, mint egyszerűen megtalálni a problémákhoz tartozó filozófiai hangzású nyelvezetet. Ez a dialógus, maga a gondolatok cseréje, ez az, ami terapikus. Ez könyv megadja mindazokat az információkat, amivel tisztázni tudod személyes filozófiád, olyan jól, mint egy idegenvezető, amely megmutatja, hogyan vezesd a gondolkodásod, vagy egy dialógust a barátoddal. Megmutatom neked, hogyan legyél elég mélyenszántó ahhoz, hogy átgondolj minden lehetőséget, és hogyan tudsz elég körültekintő lenni ahhoz, hogy a legjobbat válaszd!

Ahhoz, hogy megértsük Frankl kritikáját a pszichológiával szemben, előbb nem árt őt kicsit visszahelyezni térben és időben. Freud pszichoanalízise és Adler individuálpszichológiája mellett ő alapította meg a harmadik bécsi iskolának számító logoterápiás irányzatot. Megközelítését erős pszichoanalitikus kritikából indítja el. Az új, angolszász könyvek fordításának köszönhetően pszichológusként már számon tartják hazánkban is Frankl-t, azonban a terápiájának filozófiai megközelítéséről mai napig keveset hallani. Ezért a logoterápia mellett kiemelném a sokszor általa szinonimaként használt egzisztencia-analízist is, hogy cikkünkben a filozófiai gyökerek felé fordítsuka figyelmünk.

Akkoriban a pszichoanalízisben ehhez hasonló megállapítások zúgtak:

„…a vallás, a világnézet és a skizofrénia között külső megjelenési formáját illetően feltűnő hasonlóság áll fenn; ha ezeket egy táblázatban egymás mellé állítjuk, akkor azt találjuk, hogy azonos leírásokat alkalmazunk sok egymásnak megfelelő jelenség számára. Ez az egyezés egy közös eredetet tételezhet fel, és ezt valóban megtaláljuk a kasztrációs félelemben. A kasztrációs félelem elhárítására, amely istenfélelem vagy szellemektől való félelem formájában lép fel, bárki a vallásgyakorlás formájában ugyanazokat a mechanizmusokat használja, mint a skizofrén hasonló célokra. A magukat materialistának nevező világnézeteknél is fellépnek hasonló jelenségek, hiszen itt is éppúgy kasztrációs félelemről van szó.” Zentralblatt – Neurologie 1971

Erre azért már felhördül a filozófus is. A tudományterületeknek az a feladata, hogy a létezőket egy szempont alapján vizsgálja, és magyarázza. Azonban egy tudományterületnek sosem szabad megfeledkezni saját határairól. Ez akkoriban gyakoribb hiba volt, kedvelt megfogalmazás volt „az ember nem más, mint” formula, amely logikai azonosságot rejt magában. Ha azonban a tudományterület a tudását mindent kimerítő végső igazságként állítja be, akkor elhagyja tudományos mivoltját, és ideológiává válik. Így lesz a pszichológiából pszichologizmus, a biológiából biologizmus (találkoztunk már ilyennel? A szerelem nem más mint a feniletilamin megemelkedett szintje a szervezetben…), a fizikából fizikalizmus, stb.

Egy példával megvilágítva: egy színházi előadás kifejezhető a fizika nyelvén. Testek mozgásállapot-változásai, a hangok hullámtermészete, ától cettig minden leírható képletekkel, koordinátarendszerekkel stb. Az így kapott leírások tömegében bizonyára fel lehetne fedezni bizonyos matematikai összefüggéseket, harmóniákat. De ebből azt állítani, hogy az előadás ezektől a matematikai harmonizációktól lesz szép, vagy jó, na az már fizikalizmus…

Ezt a hibát egy geometriai példával mutatja be Frankl. A tudományok az embert csupán egyetlen, a saját aspektusukból vizsgálják. Ez olyan, mintha egy térbeli hengert egyetlen nézőpont alapján két dimenziós alakra egyszerűsítenénk.

 A henger oldalról leképezve négyszögnek látszik. Felülről leképezve körnek látszik. A henger azonban se nem kör, se nem négyszög. Ezért a négyzet tulajdonságaiból visszakövetkeztetni a henger tulajdonságaira bizony bajos. Ugyanígy az ember tulajdonságaira következtetni egyetlen nézőpont alapján szintén problematikus. A filozófia az az egyetlen tudományág, amely folytonos kísérletet tesz az egyetlen nézőpont fölé emelkedésnek. Így a létezőket minden összefüggésében törekszik vizsgálni, és olyannak igyekszik látni azokat látni, amilyenek azok ténylegesen. Ami azért is lényeges, mivel az ember nem egy befejezett valami, aminek megváltoztathatatlan vonatkozási rendszerei lennének. Az ember nem pusztán egy "henger" hanem akkor már inkább egy "pohár" Az emberi szabadság végtelenül nyitottá tesz minket a világra.

(Ez a radikális egyszerűsítés nem pusztán a tudományokban, hanem hétköznapi gondolkodásunkban is jelen van. Érdemes figyelni rá, hogy mi az, ami négyszög, és mi az, ami csak négyszögnek látszik, ha máshonnan nem veszem szemügyre… Ha azt halljuk, hogy "Minden a Te hibád!" szinte biztosra vehetjük, hogy téves gondolkodással állunk szemben... )

Mindenkinek van életfilozófiája, de kevesen vannak olyan kényelmes és előnyös helyzetben, hogy üljenek, amíg össze nem rakják a darabkáit egy egésszé. Úgy gondoljuk, hogy ez egy életen át tartó folyamat. A tapasztalat remek tanítómester, de szükséges, hogy felismerjük tapasztalatink értelmét is. Ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, kritikai gondolkodásra van szükségünk, és össze kell illeszteni egy teljes képpé a tipikus mintázatainkat. Problémáink hátterében gondolkodási rendszerünk áll, ezért hasznos megismerni gondolkodásmódunkat, és gyakorolni a kívül helyezkedést. A személyes életfilozófiánk megértése segíthet bennünket a problémáink megelőzésében és kezelésében. Te is meg tudod változtatni a gondolkodásod annak érdekében, hogy megoldj egy problémát! Ez a könyv megmutatja, hogy csináld.

A jelenlegi hírneve ellenére a filozófia nem érthetetlen, unalmas, félelmetes tudomány. Azoknak a szövegeknek a többsége, amit az utóbbi időkben írtak, biztosan beleesik egyik-másik fenti kategóriába, de lényegében a filozófia azokat a kérdéseket tanulmányozza, ami minket is foglalkoztat: miért vagyok itt? Mi az élet értelme? Milyen a jó élet? Mi a jó? Miért kellene egyáltalán helyesen cselekednem? Ezek nem egyszerű kérdések, és megfelelni sem könnyű rájuk. Két ember nem fog automatikusan ugyanarra a válaszra jutni. De mindannyiunknak van egy sort elve, ami alapján gondolkodunk, függetlenül attól, hogy ezekkel az elvekkel tisztában vagyunk-e vagy sem.

Nagyszerű dolog, hogy a történelem legbölcsebb emberei kirajzolják előttünk mindazt, ahogy évezredek alatt ezekről a kérdésekről gondolkodtak, rálátást és útmutatást hagyva hátra számunkra. De a filozófia személyes dolog – mindenkinek a „saját maga filozófusának” kell lennie. A filozófia világából tanuld el mindazt, ami számodra hasznos, de amikor elérsz idáig, saját magadnak is át kell gondolnod a dolgokat, hogy dolgozni tudj magadon! A jó hír az, hogy megfelelő ösztönző erővel egyedül is eredményes lehetsz!

És hol találsz ilyen ösztönzést? Kezdésnek itt van ez a könyv. A „Prozac helyett Platón!” a filozófiai tanácsadás esszenciáját kínálja fel számodra. Praktizáló kollégáimmal együtt nem számítunk akadémiai értelemben vett filozófusoknak. Bár a legtöbbünknek van tudományos fokozata, egyetemen tanítunk, írunk cikkeket, de ennél többet is teszünk: egyéni- és szervezeti tanácsadást, csoportvezetést kínálunk. Fogjuk a filozófiát és kiemeljük a hipotetikus és teoretikus kontextusából és azt a mindennapi személyes, társadalmi és szakértelmet igénylő problémákra alkalmazzuk.

Ha eljönnél megnézni, mivel foglalkozom, valószínűleg éppen megvitatnám, hogy Kierkegaard hogyan birkózott meg a halállal, vagy azt, hogy Ayn Rad’s miként gondolkodott az önzőség erkölcséről, esetleg Arisztotelész tanácsát mutatnám be, hogy törekedjünk mindenben a mértékletességre és az okok keresésére. Épp az I Ching (Változások könyve) a döntéselméletéről, vagy Kant kötelességetikájáról beszélgetnék. A személyes gondoktól függ, hogy mely filozófusok mely gondolataihoz tudnak könnyen csatlakozni az emberek. Egyesekhez Hobbes autoritatívabb, míg mások számára Lao Ce intuitívabb megközelítésére fogékonyabbak. Az által, hogy gondolkodásukat mélységében megismered, rálátást nyersz saját életfilozófiádra, és azt tisztában tud majd megfogalmazni. Én egy olyan vezető szerepét játszom, aki segít előcsalogatni és rávilágítani a gondolkodásmódodra és meglehet, hogy néhány új szempontot is javasol számodra.

A filozófia segítségével azon dolgozunk, hogy egy olyan mélyenszántó és maradandó módszert találj, amivel szembe tudsz nézni a mostani és az elkövetkező helyzeteiddel. A szemlélődésben és nem a gyógyszerekben fogsz rátalálni a valódi lelki békére. Ehhez szükséged van tiszta, éles gondolkodásra, de ez nem az égből fog az öledbe pottyanni!

Az élet stresszes és komplikált, de neked nem kell idegesnek és összezavartnak lenned. Ez a könyv az emberi lét mindennapos problémáival foglalkozik. Különösen akkor vagyunk sebezhetőek, ha kevés a hitünk vagy a meggyőződésünk, mint sokaknak, akik úgy érzik, hogy nem találnak mindenre választ a vallásban és a tudományban. Amint a vallás  háttérbe szorult, ahogy tudomány fejlődött és ahogy a jelentések módosultak, úgy nyílt egyre mélyebb szakadék alattunk. Legtöbben közülünk nem is látják a szakadékot, amíg bele nem esnek. Az egzisztencialista filozófusok mélyen alászálltak ebbe a szakadékba, de kiszabadítani belőle senkit sem tudtak. Össze kell hát gyűjteni a filozófiai iskolák gyakorlati tanácsait, hogy megtalálhasd a saját kiutad! A filozófia visszaszerzi az elvesztett jogosultságát arra, hogy egy hasznos segítség legyen a körülöttünk lévő világ megértésében, gyorsabban megválaszolva az élet nagy kérdéseit, mint a korábban a teológiai vagy a tudomány. Bertrand Russell úgy határozta meg a filozófiát, mint „közbülső láncszem a teológia és a tudomány között…. Egy Senki Földje, mely szabadon támadható mindkét oldalról.” De az érem másik oldala az, hogy a filozófia ki tudja rajzolni mindkét oldal erősségeit, anélkül, hogy dogmákba, vagy más gyengeségekbe ütközne.

Ez a könyv úgy mutatja be az világ filozófiai irányzatait és különböző korok legnagyobb filozófusait, hogy megmutatja neked, hogyan fogalmazd meg az életedben a fontos kérdéseket. Olyan problémákkal foglalkozik, amelyekkel mindegyikünk szembenéz: a szeretteinkkel való kapcsolatunk kezelése, az erkölcsös élet, a halállal való szembenézés, a karrier váltások, az értelem vagy a cél megtalálása. Természetesen nincs mindenre megoldás, de akkor is „meg kell birkóznod” az életeddel és kezelned kell a problémát valahogy. Akárhogy is – megküzdés, vagy megoldás – ez a könyv vezetni tud téged. Ez a könyv inkább az idő által tesztelt bölcsességet ajánlja számodra, amelyek kifejezetten arra termettek, hogy hozzásegítsenek a teljességhez, és integritáshoz az élet kihívásaival szemben, mint a felületes New Ageses, vagy a patológiaorinteált pszeudomedikális megközelítést.

(Az előző részben rávilágítottunk az elmúlás gondolatával való szembenézés fontosságára, illetve belekezdtünk a halállal kapcsolatos attitűd vizsgálatába, melyet most folytatunk.)

A gyászról, a halál tényével való megbirkózásról mindannyiunknak van némi homályos fogalma, ki hallomásból, ki tapasztalatból ismeri. Én magam soha nem voltam híve a „szakaszolásoknak”, az érzelmek és a tulajdonságok rideg számokba való szorításának, Kübler-Ross svájci származású amerikai pszichiátert is csak azért említeném itt, mert a hölgy rávilágított egy nagyon fontos momentumra: a tagadásra. Szerinte a halál hírére először tagadással reagálunk, kétségbe vonjuk az orvos szakértelmét, a laboreredményeket, nem tudjuk elhinni, hogy bármi kár érhet bennünket. Ez egy abszolút természetes reakció, de próbáljuk kitágítani a kört, vajon nem ez zajlik egész életünkben? Valóban egy orvosi lelet lenne a gyújtópont vagy már kezdetektől fogva tagadunk?

Az újabb vizsgálatok arról tesznek tanúbizonyságot, hogy bizony már a gyermekeket is erősen foglalkoztatja a halál gondolata, értelmi érettségüknek megfelelően, természetesen (ha a kedves Olvasó mélyebben is elmerülne a témában, melegen ajánlom Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia c. nem csupán a szakmabeliek számára élvezetes írását). Körülbelül 3 éves koruktól kezdve már megfigyelhető az ez irányú érdeklődésük, s mivel felfogni még nem képesek a halál súlyát, mindenféle alternatívákat találnak ki, hogy megnyugtassák magukat: bizonyára sok anyuka felfigyelt már gyermeke különböző magyarázataira, miszerint a halott csak alszik vagy hogy csak az idős emberek halnak meg…

Felnőttként csupán a csomagolás változik, a belső nyugtalanság megmarad. Ugyanúgy védekezünk, csak már (látszólag) racionálisabban: hiszünk abban, hogy különlegesek vagyunk, hogy velünk ez nem történhet meg, hiszen annyi dolgunk van még… Még szerelmet kell vallanunk, el kell jutnunk Párizsba, még élnünk kell… Sajnos ezek azok a dolgok, amelyekre a halál nincs tekintettel. Joggal háborodhatunk fel, de hát ez nem igazságtalan? Dehogynem, de nem lehet mindenbe beleszólásunk, van, amire nincs hatásunk, befolyásunk. Ahelyett, hogy kétségbeesetten próbáljuk megzabolázni a megzabolázhatatlant, miért nem törődünk azzal, ami tényleg csak rajtunk múlik? Az, hogy miként gondolkodunk a halálról (a magunkéról, másokéról), a hozzáállásunk csupán a saját döntésünk függvénye. Retteghetünk és játszhatjuk a tudatlant, de akár meg is könnyíthetjük a helyzetünket. Nincs másra szükség, minthogy elgondolkodjunk picit… Ijedelemre semmi ok, nem kell minden kérdésre felelnünk, nem az a célunk, hogy megoldást találjunk a világ nagy talányaira. Elég, ha saját magunkkal kapcsolatban tisztán látunk. Ha már tudjuk, hogy is állunk „ezzel-a-halál-dologgal”, már fél siker. A következő kérdések példaként szolgálnak arra, miként is kezdhetjük el önmagunk feltérképezését a halállal kapcsolatosan.

- Mitől félünk tulajdonképpen? Elválni nem merünk a szeretteinktől vagy őket féltjük, hogy mi lesz velük, ha mi már nem leszünk?

- Hiszünk-e a túlvilágban avagy sem?

- Mi vagy ki hiányozna leginkább?

- Kórházban vagy otthon érezzük magunkat inkább biztonságban?

- Milyen temetést szeretnénk magunknak? (Ezt akár a hozzátartozóinkkal is tisztázhatjuk.)

Ha az Olvasó megenged egy kis személyes kitérőt ez utóbbi kapcsán, az én családomban ez a téma édesanyám betegségei folytán gyakran előbukkant. Eleinte az ember feszeng, nem érzi helyénvalónak, hogy ilyesmiről beszélgessen a szeretteivel. De ahogy minden csoda három napig tart, ez a kezdeti zavarban levés sem tart sokáig, s megtudhatjuk, hogy ki milyen virágot szeretne, hol vagy ki mellett szeretne nyugodni. Ha elérkezik az idő, számunkra is könnyebbség lesz, hiszen tudjuk, mi volt a másik akarata, elképzelése és utoljára megtehetünk érte mindent, ahogy ő azt szerette volna.

Végeredményben az a legfontosabb, hogy legyen egy stabil képünk és elképzelésünk erről az egészről. S hogy miért is olyan lényegbevágó ez?

1. Elsősorban azért, mert önmagunk boldogságáért, lelki nyugalmáért mi tehetünk a legtöbbet. Vajon nem okoz-e könnyebbséget, ha kihúzzuk a félelmeink tüskéjét?

2. Másrészt, hogy felismerhessük a félelmünkből fakadó hibáinkat. Gondoljunk például azokra a cselekedetekre, amelyeket tulajdonképpen nem is élvezünk igazán, mégis tesszük, szinte űzzük őket, csak nehogy megérinthessen minket az elmúlás szele. Van, aki számtalan szerelmi partnere révén, van, aki a műalkotásaiban, van, aki a gyermekeiben kíván továbbélni. Önmagukban ezek a tettek nem elítélendőek vagy rosszak, a mögötte lévő szándék, ami megmérgezheti. Ez az a szándék, amit tudatosítanunk kell – vagy legalábbis, érdemes.

3. Végül, akinek már van gyermeke, tudja, hogy a kicsik tudásvágya egy időben szinte kielégíthetetlen. A mi felelősségünk is, hogy később ő miként érez, vélekedik a halállal kapcsolatban. Ha kérdezget, vajon nem jobb, ha egy biztos tudattal és nézettel beszélünk róla, mintha csak hebegnénk-habognánk?

Az ősi bölcsesség új felhasználása / Miért tévedt el a filozófia és hogyan talál mostanság a helyes útra?

Egy fiatal nő a mellrákja kapcsán konfliktusba keveredik az anyjával. Egy középkorú férfi karrierváltáson gondolkodik. Egy protestáns nő lánya hozzáment egy zsidó férfihoz, és a fia pedig egy muszlin nőt vett feleségül. Most az esetleges vallási konfliktusoktól tart. Egy fiatal pár boldogan él, de csak az egyikük szeretne gyereket vállalni. Egy négy fiát egyedül nevelő mérnök fél bejelentetni az általa felfedezett hibát egy nagy volumenű projektben, mert ez az állásába kerülhet. Egy nő, akinek mindene megvan – szerető férj, gyönyörű ház, jó karrier – mégis az értelmetlenség érzésével küzd. Amikor áttekint életén, fölteszi a kérdést: tényleg csak ennyi lenne az egész?

Ezek az emberek szakszerű segítséget keresnek problémáikra. Egy szép napon betérnek egy pszichológushoz, vagy pszichiáterhez, szociális munkáshoz, házassági tanácsadóhoz, hogy segítsenek a „mentális betegségeinken”. Netán a valláshoz fordulnak útmutatásért és morális tanácsért. És valóban segítséget is kapnak: analizálják a gyermekkorukat, a viselkedési mintázataikat, antidepresszánsokat írnak fel nekik, vagy beszélgetnek velük az eredendő bűnről és az isteni megbocsátás szeretetéről, miközben nem jutnak el a problémáik gyökeréig. Vagy bejelentkeznek egy hosszadalmas nyílt végű terápiára, aminek a fókuszában a betegség diagnosztizálása áll, mintha a gondjuk egy tumor lenne, amit valahogy ki lehet metszeni. Vagy egy tünet, amit gyógyszerekkel kontrollálni lehet.

De van egy másik alternatíva azoknak, akik számára nem megfelelő a pszichológiai, pszichiátriai magyarázat: ez a filozófiai tanácsadás. Ahogy a nagyegyházak egyre kevesebb embernek nyújtanak kielégítő magyarázatot, és ahogy a pszichológia és pszichiátria meghaladja az eredeti érvényességi kereteit (ezzel több kárt, mint hasznot okozva), sokan eljutnak ahhoz a felismeréshez, hogy a filozófia magában foglalja az emberi lét teljes komplexitását: például a logikát, az etikát, az értékeket, a jelentés és az értelem kérdését, a racionalitást, a választások megalapozását krízis- vagy döntéshelyzetekben.

Ilyen szituációkkal szembesülve az emberek úgy érzik, hogy szükségük van átfogó és mély beszélgetésekre, hogy kezelni tudják problémáikat. A filozófiai tanácsadás során kapaszkodót kapnak saját életfilozófiájukhoz, hogy egy olyan szilárdan megalapozott gondolkodási keretre tegyenek szert, amivel később kezelni tudják az új szituációkat is. Dialógusra van szükségük, nem diagnózisokra.

Az emberek egyedül is dolgoznak magukon, de néha segít, ha van egy beszélgetőpartnerük, aki észre vehet olyan dolgokat is, ami eddig elkerüli figyelmüket, és aki racionális útmutatást adhat. A könyvben található példákkal és útmutatásokkal kész leszel felfedezni a kritikai gondolkodással élt élet előnyeit, ami magában foglalja a lelki nyugalmat, a stabilitást, és a külvilágra való nyitottságot. Ehhez nincs szükség korábbi filozófiai tanulmányokra, nem kell elolvasnod Platón Államát, vagy más filozófiai szövegeket (hacsak nincs kedved hozzá). Csakis szellemi beállítódás-váltásra van szükséged, ami már meg is van azóta, hogy a kezedbe vetted ezt a könyvet.

Ma elkaptam egy szívet melengető történetet a villamoson... De csak nem hagy nyugodni a jelenet.

Egy anyuka az ablakból mutatta a 3 év körüli gyermekének:

– Nézd, Anyu amikor kislány volt, ebben a házban élt.

– És Én akkor hol voltam?

Anyu elneveti magát.

– Te még sehol. Amikor kislány voltam, akkor laktam ott.

– De akkor Én hol voltam?

– Te még akkor nem éltél. […]

– De akkor Én hol voltam?

Izzik a kis gyermekhomlok. Szinte látom, ahogy az apró neuronok tüzelnek. De nem fér be a válasz. Olyan nincs, hogy Ő nem volt. Elképzelhetetlen.

És tényleg, mit is lehetne erre válaszolni is? Olyat, amit még befogad a gyerek hitvilága? Kicsi tündérként egy tavirózsa levelén csücsülve vártad, hogy megszüless? Angyalka voltál az égben? Netán egy öreg bácsi, vagy öreg néni, és most születtél újjá? Vagy épp hangya voltál, ha pocsék volt a karmád?

Az Én számára mindig megdöbbentő a végességének a tudata. Így felnőtt fejjel már sokkal inkább a jövőbe vettetve rettegünk: egyszer talán kihuny majd az öntudatunk. Ha nem, akkor Isten jobbján, vagy balján, netán ölében. Vagy hurik közt. Vagy hangyaként, ha pocsék volt a karmánk… Már annyira a befejezés köti le a természetes érdeklődésünket, hogy fel sem tűnik a kezdet abszurditása. Pedig ha a Nemlét elfogadhatatlan, akkor különössé válik a kezdet is. A görögök pontosan tudták, hogy csak annak nincs pusztulása, aminek nincs keletkezése sem. Kamasz koromban a matematikai aszurditás csúcsa számomra a félegyenes volt. Hogy lehet valami csak az egyik irányba végtelen? Nem véletlen a reinkarnáció gondolata Platónnál...

Nekem még nem adatott meg az az élmény, hogy lássam, ahogy növekszik a kisgyerek és ahogy fejlődik a tudata. Meglehet nincs abban semmi megrázó, hogy az „Én” az időben keletkezik. Látva a szellem felépülését, látszólag érdektelenné válik a probléma. Amikor megszületett, öntudata sem volt még. Sírt, aludt, és ürített. Sokat. Aztán önmagára ismert, kialakult énképe is.  Eszembe jut egy régi tanárom kedvenc monda: „Egy fokozati ontológia keretein belül ez a probléma is felszámolódik.” De ez nem kielégítő. Persze, van olyan filozófiai érvelés is, ahogy abban sem volt semmi szörnyű, hogy Krisztus előtt 1500-ban nem léteztem, az sem lesz rosszabb, hogy Krisztus után 3500 sem fogok létezni, ergo a halálban sincs semmi rossz…

Én mondjuk tartom Epiktétosz meglátást: "Miért félnék én a haláltól, hiszen ahol én vagyok, ott nincs halál,s ahol a halál van, ott nem vagyok én." Számomra békítő az elmúlás gondolata, így a keletkezéssel sincs bajom. De mások hogyan adnak számot a keletkezésről? Kommentben örülnék ám nagyon a véleményeknek…