A félreértések természetes részét képezik a világnak. Léteznek konstruktív félrefordítások. Például a filozófia fejlődése is felfogható félreértések történeteként.

De vannak kifejezetten destruktív félreértések is. Az egyik, amit különösképpen nem kedvelek a „Carpe diem!” magyarra való átültetése. Mivel nincs rögzített jelentése, ezt is többféle módon fordítják. Vannak köztük szerencsésebb megoldások is, mint például a „Ragadd meg a napot”. Ha viszont szegény Horatius ezt úgy értette volna, hogy „Élj a mának!”, akkor ez a gondolata hamar eltűnt volna a filozófiai nonszenszek süllyesztőjében. De nem így értette.

Sokkal inkább: „élj a mában!” Apró eltérésnek látszik, mögötte hatalmas bölcseleti különbségek rejlenek. Ha valaki a mának él, az tagadja a holnapot, nem törődik vele. Általában a gyönyörelvet követők nagy jelmondata ez. Juhé, éljünk, ahogy éppen jólesik, mindegy is, mit hoz a holnap. A filozófiai gyönyörelvek messze esnek a közgondolkodás élvhajhászatától… A legkorábbi görög hagyományban is hamar észrevették, hogy az  „egy kupa bor jó, akkor még egy kupa bor kétszer olyan jó” – érvelés fokozása hamar ellentmondásba ütközik a valósággal.

Amikor Horatius arra biztat, hogy „élj a mában”, akkor egy sztoikus hagyományokba (is) ágyazódott gondolatnak ad hangot.

Horatius - LEUCONOÉNAK

/Éld e napot/

Nem kell kérdened azt, tudni tilos, hogy neked és nekem

mily sorsot hoz az ég, Leuconoe, és Babylonia

szám-titkát se kutasd. Leghelyesebb tűrni, akármi jön. Tán több évet is ad

Juppiterünk, tán sose lesz telünk többé, melyen - ahogy

most – habokat tört meg a parti szirt. Légy bölcs, szűrd le a bort,

és nyesegess kurta kis utadon minden hosszú reményt.

Míg fecsegünk, lám az irigy idő elszáll. Éld e napot,

és a ködös holnapiban ne bízz.

A sztoikus filozófusok szerint az ember szenvedésének két forrása, hogy olyan dolgokra vágyakoznak, amiket el nem érhetnek, és olyan bajokat akarnak elkerülni, amik elkerülhetetlenek. A kérdés tehát az emberi szabadság köre, hogy mi az, ami felett van hatalmunk, és mi az, ami felett nincs. Mindennel szemben, ami fölött nincs hatalmunk meg kell tanulnunk semlegesnek lenni és, elfogadni azokat.

A holnap nincs a hatalmunkban, egyedül a Most az, amit irányítani tudunk, amiről dönthetünk, a többi csak reménység. Ennek a pillanatban levésnek komoly filozófiai hagyományai vannak, mind a keleti buddhizmusban, mind a nyugati filozófiában. De ez a pillanatban levés jóval több (és jóval nehezebb), mint a gyönyörök hajszolása.

Amiről itt szó van, az tehát nem a holnap elutasítása. Különben nem kellene leszűrni a bort, és bölcsen élni sem kellene. A kulcs itt az ember „jelen-való léte” és az „előrevettetése” a jövőben élése közt található. Arra buzdít, hogy a légy készen; tegyél meg mindent, mi szükséges, és lehetséges. A pillanatra figyelj, mert az a tiéd.

Carpe Diem. Így...