Aki ismer, az tudja, hogy némi túlzással fél életemet a fogorvosomnál töltöm – vagy éppenséggel rá várakozva. Teljes felkészültséggel, harci edzettséggel ülök már le a váróban: könyvvel, ásványvízzel megpakolva… Hiába, a pszichológus is ember, azaz törhet rá bármi testi nyavalya, de ha ez már megtörtént, kihasználja az alkalmat és nézelődik.

Szemközt velem egy harmincas „mai” fiatalember, már harmadjára látom itt.  Most is feszült, mint az előző alkalmakkor, holott már megszokhatta volna, hogy a szőke tündérhez csak a keservesen múló órákon át vezet az út. Morog, kiejti a telefonját a kezéből, ismét babrál vele, fészkelődik. Elnézem a görcsös mozdulatokat, ahogy pár héttel ezelőtt is, és csak mosolygom magamban. Számomra is olykor fárasztó tulajdonságom, hogy állandóan figyelek, monitorozom a környezetem, talán ennek köszönhető, hogy sok minden feltűnik és sok jelentéktelennek tűnő arc is a memóriámba vésődik. Ahogy ennek a férfinak a viselkedése. Ő szemmel láthatóan magával van elfoglalva, ha tizedjére ülnék le vele szemben, valószínűleg akkor sem emelné fel a fejét, nem jönne rá, hogy ugyanarra az orvosra várunk. Nincs ebben semmi természetellenes, az emberek általában nem figyelnek effélékre, tele a fejük egyéb fontosnak titulált információkkal, tervekkel, programokkal. Suhannak. Izegnek-mozognak egy székben, ahelyett, hogy megpróbálnák kitölteni azt az időt. Egy-két óra az embernek saját magával: úgy tűnik, ez maga a pokol. Persze, mindenki sietne máshová, ez egyértelmű, de amint megakasztják a mókuskerékben, jön a kínlódás. Kiszolgáltatottan várják, hogy a hangosbemondón felreccsenjen nevük foszlánya, de addig is feszengenek, tipródnak, kiabálnak a gyerekkel vagy a nővérkével. Miért ne lehetne úgy elképzelni, hogy van egy kis idő magamra? Úgy tűnhet, elragadják tőlünk az értékes perceket holmi hitvány várakoztatással. Nem lehet, hogy kiszakadva a munkahelyünkről vagy a mosógép mellől, épp hogy ajándék ez az idő? Most lehet kicsit mélázni, átpörgetni az elmúlt napok eseményeit, elővenni a könyvet, amit hónapok óta be szeretnénk fejezni vagy nézgelődni…

Amott egy kislány, apró kezeivel elkezdi befonni az anyja a haját, mire az ráförmed, hagyja már békén. Arrébb egy idős néni, szemüvegét igazgatva fejti a keresztrejtvényt. Betipeg egy nő, szurkolok neki, hogy magassarkújában el ne csússzon a több mint százéves kövezeten. Ideje olvasni egy kicsit. Később szóba elegyedem egy újságíróval, akinek köszönhetően egyrészt repül az idő, ráadásként kellő pozitív megerősítést is kapok, hogy ezen a bolygón nem csak engem villanyoz fel a fiatalkorú bűnözés témája.

Persze mindezen élményeket megspórolhatjuk magunktól, ha magán-fogorvosunk van, időponttal, bőrfotellal…

steampunkclock.jpg

Szerző: Cs. N.  2012.10.15. 16:24 Szólj hozzá!

Címkék: idő rohanás fogorvos fogászat idegesség onmagunkkal való törődés

A bejegyzés trackback címe:

https://filoterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr924795519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása