A nyár egyik kedves emléke számomra D. aki egy húszon évei elején járó egyetemista lány.

Telefonos egyeztetésünk alatt elmondta, hogy ha neki kell bezárnia az ajtót, akkor mindig szorongást él át. Többször vissza is kell fordulnia, hogy ez az érzés elmúljon. Az első, ingyenes időpont leegyeztetése után lázasan elkezdtem keresni az ismerős (vagy épp nem ismerős, de jó) kognitív-viselkedésterapeuták elérhetőségét. Azt gondoltam, hogy ez egy klasszikus kényszerbetegség lesz. Az pedig már nem feltétlen az én asztalom…

De az első alkalommal sikerült kitisztázni, hogy félreértettem. Nem hússzor-harmincszor fordul vissza egy ajtóhoz, hanem csak egyszer. Akkor sem mindig. Szó sincs itt kényszerbetegségről. Csak hát ez is zavarja már, és fontos számára a jól-léte. Szeretne fejlődni, le akarja küzdeni ezt a szorongást. (A mentális egészséghez való hozzáállása szerintem példaértékű…) Ez egy gyermekkori rossz élményből maradt hátra. Őt hibáztatták egy be nem zárt ajtó miatt, és nem volt lehetősége védekezni. A szorongás azonnali csökkentéséért a második órára  a marinoff-féle Tigrisvilla-technikát mutattam be, ami számára is szimpatikus volt.

Ennek megértéséhez meg kell kicsit ismerkednünk a szorongás alapjával és a Taoval.

A félelem biológiai folyamata az ősembereknél alakult ki, amikor harcolni, vagy menekülni kellett az életért. A testünk a veszélyre azóta is ugyanúgy reagál: a szív gyorsabban pumpálja a vért. A légzés gyorsul, hogy az izmokhoz oxigénben dúsabb vér juthasson. A gyomor erek beszűkülnek, hogy az emésztés ne vegyen el plussz energiát a testtől… Ezt a testi állapotot a pszichénkben a félelem érzése kíséri. Azonban a jelen veszélyeivel nem lehet mindig birokra kelni, sem pedig elmenekülni előlük. (Hogyan tudnánk megküzdeni egy nem létező betörővel?) Így a fokozott izommozgás is elmarad. A testi vészállapot a szükségesnél tovább fennáll. A félelem lassan tárgytalanná válik, és szorongássá változik.

Az állatok is hasonló jelek mentén tájékozódnak. A „harcol vagy menekül?” kérdés a tigrist is általában útba igazítja, hogy ragadózóként viselkedjen, vagy menekülőre fogja egy erősebb vad láttán…

De hogyan küzdenek meg a stresszel a taoisták? A fiatal szerzetesek a dzsungelt járva egy úgynevezett tigrisvillát hordanak magukkal. Ha útjuk során összeakadnak egy ilyen nagymacskával, akkor nyugodt légzéssel csitítják testüket, amely már nem fogja kongatni agyuk vészharangját. Elcsendesítik az elméjüket. Kézbe markolják fegyvert, és várnak. Mivel tisztelik az életet, ők nem támadnak. De jól tudják, hogy ha a fenevad rájuk veti magát, elég kitámasztaniuk ezt a vasvilla-szerűséget. Minél vadabbul ront rájuk az állat, az annál jobban felnyársalja magát. De a ragadozó ezen a ponton elbizonytalanodik. Nincs félelem reakció. Nincs fenyegetés sem. Most mi lesz? Melyikük az erősebb?! A tigris sem kalandvágyó lény, ahogy egyik állat sem az. Inkább elsomfordál…

A gyakorlott taoisták ugyanígy védekeznek a dzsungelben, csak nekik már fegyverek sem kellenek. Eszükbe idézik Lao-Ce sorait:

„Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristől nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.”

- Lao-Ce- Tao te King 50. vers -

A második órán így begyakoroltunk két egyszerű légzéstechnikát, amit megerősítettünk a Tigrisvilla-technika megértésével. A harmadik órán már csak a sztoikusok tanácsait követtük: imaginációs technikával elképzeltük, milyen lenne, ha egyszer tényleg betörnének. Így iktattuk ki az elmében tenyésző irreális szorongásokat. Majd a felelősségről beszélgettünk még. Negyedik alkalomra már nem volt szükség. D.már egyedül is elbírt a belső Tigrisével a kapuk előtt.

D. így jellemezte a terápiát:

"Gergely fentebb már leírta, hogy miért fordultam hozzá, én az eredményről mesélnék: Legnagyobb sikert az hozta, hogy elhiszem, úgymond megbeszélem magammal, hogy bezártam, nem kell visszafordulnom, és hiszek benne már, hogy ez nem probléma nekem. Ugyan még el kell mondanom magamban, hogy "bezártam, semmi baj." de utána nincs bennem rossz érzés, félsz. A terápia alatt rádöbbentem/tünk arra, hogy mi okozta a problémám okát, utána már sokkal könnyebb volt ezt lerendezni magamban, Gergely célravezető, olykor igazán mélyre nyúló kérdései után. Összefoglalva: aki segítséget kér, mert problémája van, az NEM dilis, ne féljetek. Segít!"